INSIDER

A Covid-oltás mellékhatása: a magyarok 80 százaléka tervez nyaralást

Miközben Nyugat-Európában még azt kell nézni, hová milyen feltételekkel engednek be és melyik tengerparton kell maszkot viselni, itthon a sikeres oltási kampánynak köszönhetően az emberek 80 százaléka tervez nyaralást, a többség belföldön. Milliók kelnek útra a nyáron – ennyit számít a védettség és a sikeres nyitás.
  • Szerző: Ripost

A sikeres oltási programnak köszönhetően, a korlátozások fokozatos feloldásával május eleje óta több mint 40 százalékkal emelkedett a nyári hónapokra beérkezett előfoglalások száma – tudta meg a 7 a Magyar Turisztikai Ügynökségtől. A lefoglalt vendégéjszakák száma már most eléri a 4,5 milliót. A szezonban a vidéki szálláshelyekre érkezett a foglalások 89 százaléka.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Ripost

Ha a növekedés ilyen dinamikus marad, a főszezonban nehéz lesz már szállást találni a népszerű hazai nyaralóhelyeken. Az adatok alapján úgy tűnik, hogy a tavalyinál is többen nyaralnak majd, így annak lesz biztosan szállása, aki időben foglal. Aki védettségi igazolvánnyal rendelkezik, ugyanolyan szabadon utazhat belföldön, mint a járvány előtt.

„A tavalyihoz képest jelentősen nőtt a magyarok utazási kedve: tavaly a lakosság közel fele jutott el nyaralni, idei reprezentatív kutatásunk alapján viszont a lakosság 80 százaléka tervez vakációt” – árulta el a 7-nek Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője. „17 százalék külföldi utazást tervez, elsősorban Horvátországba, Olaszországba és Görögországba. Az elmúlt 6 hétben egyre többen foglalták le a szállásukat.”

A magyarok 80 százalék tervez nyaralást idén
Fotó: shutterstock

A szakember szerint idén bátrabbak vagyunk, hiszen a vakcina miatt nagyobb a biztonságérzet és könnyebbek az utazási feltételek is, kisebb a bizonytalanság. Tavaly bevált, hogy előleg vagy lemondási díj nélkül kínáltak foglalási lehetőséget a szálláshelyek, úgy tűnik, ez idén is fontos szempont.

Top 10 belföldi nyári úti cél:

1. Siófok (a foglalások ötöde ide szól)

2. Hajdúszoboszló

3. Balatonfüred

4. Eger

5. Hévíz

6. Gyula

7. Zalakaros

8. Szeged

9. Pécs

10. Keszthely

(Forrás: Szallas.hu)

Rekordot döntött a SZÉP-kártya

Április 25-től év végéig a SZÉP-kártya mindhárom zsebéről bármelyik szolgáltatást ki lehet fizetni a kormány döntése értelmében. Az intézkedés népszerűnek bizonyult: a Szallas.hu platformon május elején új rekordot döntött a napi SZÉP-kártyás tranzakciók száma – tudta meg a 7.

Ötszörösére nőtt a falusi turizmus iránti kereslet

A járvány hatására nőtt az érdeklődés az erdei faházak, önálló apartmanok iránt és a falusi turizmus is népszerűbb, mint valaha. Tavaly ötszörösére nőtt az érdeklődés az előző évhez képest, köszönhetően annak, hogy különálló házakat kínál saját kerttel, közeli túra-, zarándok- és bicikliútvonalakkal, lovaglási és bográcsozási lehetőségekkel.

Megduplázódott a szállóvendégek száma a Balaton-felvidéken, Szentbékkállán és Szentantalfán, Kaposvár mellett pedig Bárdudvarnokon és Zselickisfaludon. A Pakshoz közeli Szelidi-tó és Békésszentandráson a Kákafoki-holtág is egyre népszerűbb.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?