Létrehozva: 2021.05.04.

„Próbáljuk a lelket tartani egymásban„ – Covid-intenzív osztályon küzd az életéért a magyar anya

Irén kisfiát császármetszéssel hozták világra.

Haraszti Irén nem sokkal azután került a Covid-intenzív osztályra, hogy életet adott első gyermekének. Jelenleg is lélegeztetőgépen van, mélyaltatásban küzd az életéért.

Fotó: Bors

„Művesére tették és rengeteg vizet leszívtak, de sajnos kezd visszavizesedni. Jövő héten le kell venni a műveséről, hogy az ő szervezete is beinduljon. A kicsi most volt orvosnál, mondták, hogy nagyon szépen fejlődik. Apuka tökéletesen gondozza. Most sokat sírtunk, Incinek is első anyák napja lett volna. Próbáljuk a lelket tartani egymásban„ – magyarázta a Borsnak az egyik családtag, Krisztina. „Két hónapja stagnál, és ezért megy rá a gyulladás a különböző szerveire is. Nem jó a hosszú altatás sem. Múltkor mondták, hogy nagyon nagy mennyiségű altató kell neki, mert próbált felébredni. Azonnal megfulladna, ha felkelne.”

A férj imádkozik

Kovács Imre, Irén férje kifejtette: folyamatosan imádkozik a feleségéért.

Fotó: Bors

„Életünk legboldogabb időszakára készültünk, de ez jutott helyette. Az biztos, hogy nem adjuk fel a reményt, bízunk Irén felépülésében! Fel kell nevelnünk a kisfiunkat. Anyára van szüksége„ – nyilatkozta a férj. „A feleségem küzdeni akar!”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte