Létrehozva: 2021.05.30.

Charlie a stúdió plafonját is leénekelte, elképesztő összeget gyűjtöttek a Covid-árváknak

Nagyszerű produkciók, különleges együttesek álltak össze a jó cél érdekében a TV2-n. A jótékonysági gálaest sikeres volt.

Jobbnál jobb produkciókkal, meglepetésfellépőkkel várta a TV2 az adakozó kedvű nézőket: a koronavírus-árvák megsegítésére szervezett Neked énekelek című műsorban ugyanis egymásnak adták az énekeslegendák a mikrofont. Az eredmény fantasztikus: 101.824.210 forint gyűlt össze a jótékonysági gálaesten!

Már a nyitány is erősre sikeredett, de Horváth Charlie és Tóth Vera duettjénél aztán tényleg elhallgatott mindenki, és csak ámult.

Tóth Gabi is meglepetés okozott.

Mándoki László Németországból jelentkezett be.

Noha személyesen nem lehetett jelen Mándoki László, nagyvonalú felajánlást tett: Bejelentkezésében elmondta: szeretne köszönetet mondani a frontvonalon dolgozóknak, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, a kreativitást nem lehet karanténba zárni, utat is tört magának az elmúlt időszakban online koncertek formájában.

Május 25 óta él az 1357-es adományvonal, melyet természetesen még a műsor ideje alatt is lehetett hívni, emellett a sztárok által felajánlott relikviákra is lehetett licitálni. Ez utóbbiért a 06-1-467-66-66-os telefonszámot kellett hívni, ahol a Mintaapák sorozat sztárjai várták a liciteket.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

life.hu

75 éves lett a hollywoodi díva: övé a filmtörténet legforróbb erotikus jelenete

mandiner.hu

Kekeckedett Szijjártóval a külföldi műsorvezető, a miniszter frappáns mondattal tette helyre (Videó)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megküzdött a fogyásáért Eszter: "Ez a százegyedik életmódváltásom"

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra