Létrehozva: 2021.11.26.

Gyomorforgató részletek: Szexre kényszerítette a diákokat a budapesti tanár

Börtönbe kell mennie és soha többé nem taníthat az a tanár, aki diákokat molesztált egy budapesti gimnáziumban.

Az igazgatóhelyettesként is dolgozó férfi gyakran zaklatta, fogdosta a fiúkat, volt, akit arra kényszerített, hogy szexeljen vele.

Az egyik fiú azt állította, hogy a tanár behívta őt az igazgatóhelyettesi irodába, és azt kérte, hogy szájjal elégítse ki. Volt, akinek 30 ezer forintot is fizetett volna.

Szexre kényszerítette a diákokat a Földrajz tanár (Fotó: TV2)

„Soha nem volt szándékomban sem, és szexuális gondolataimban sem az, hogy bármilyen szinten őket bántsam. Csupán nagyon hibásan, de reagáltam azokra a dolgokra, amik köztünk is teljesen hétköznapi” – mondta a tanár a tárgyalásán.

A vádirat szerint egy tanulmányi úton is zaklatott egy fiú diákot, meg akarta fogni a nemi szervét. A rémült diák végül belement abba, hogy a földrajztanár kielégítse. De több diáknak is küldött szexuális tartalmú üzeneteket. Az egyik fiú megmutatta az anyjának az üzenetet, aki azonnal feljelentette a kiskorúakat molesztáló férfit.

A férfit bűnösnek mondta ki a bíróság, most börtönbe kell mennie. Emellett a foglalkozásától, tehát a tanítástól is örökre eltiltották.

További részletekért kattints a videóra!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin