Létrehozva: 2019.02.22.

Budapesti fogolyszökés: elképesztő, mi derült ki a túszejtő pisztolyáról

A férfi állapota már stabil. A rendõrök gyanúsítottként hallgatták ki, beismerõ vallomást tett.

Átszállították a tököli rabkórházba azt a 35 éves férfit, aki túszt ejtve szökött meg bírósági tárgyalásáról múlt pénteken – tudta meg a Bors. Már vallomást tett.

Sz. Károlyt életveszélyes sérülésekkel szállították az Országos Baleseti Intézetbe, miután több lövés eltalálta menekülés közben. A túszejtő szökevényt vasárnap keltették fel az altatásból, jelenleg pedig már stabil állapotban lábadozik Tökölön.

A korábban bankrablással is próbálkozó kőbányai férfi azután kezdett ámokfutásba, hogy a bíróság újabb 1 év 1 hónapra ítélte rongálás miatt. A vakmerő fogoly akkor vette el a rá vigyázó őr fegyverét, amikor levették a bilincset a kezéről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya összesen nyolc bűncselekmény elkövetésével gyanúsította meg Sz. Károlyt. A BRFK Borsnak küldött levele szerint ezek között hivatalos személy elleni erőszak, súlyos testi sértés kísérlete, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés, fogolyszökés, fegyveresen elkövetett személyi szabadság megsértése, közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény, közúti veszélyeztetés, valamint fegyveres garázdaság szerepel.

Hozzátették: a férfit a rendőrök gyanúsítottként kihallgatták, beismerő vallomást tett. A gyanúsításban nem szerepel az emberölés kísérlete, így egyelőre kétséges, hogy menekülés közben a férfi elsütötte-e a pisztolyát. Sőt, a Blikk azt írja, hogy a férfi fegyverében egyetlen golyó sem volt, a lap szerint ugyanis az őrnek a két tárat, amelyben a golyók voltak, sikerült magánál tartania.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább