Létrehozva: 2020.11.18.

Budapest mellett az osztrák határnál van a legtöbb fertőzött Magyarországon

Müller Cecília országos tisztifőorvos tájékoztatása szerint a főváros mellett elsősorban az ország nyugati része, ezen belül is Győr-Moson-Sopron, illetve Vas megye a legfertőzöttebb. A nyugati határ túloldalán, Ausztriában most először emelkedett egy nap alatt száz fölé a koronavírusban elhunytak száma.

Müller Cecília elmondta, hogy a települések 88 százaléka érintett a koronavírussal kapcsolatban, de a hivatalos adatok mellett az országos tisztifőorvos biztos abban, hogy minden településen van fertőzött. Gyakorlatilag bármelyikünk lehet fertőzött vagy fertőző személy – figyelmeztetett. Közlése szerint a 46. héten az előző héthez képest Heves megyében intenzíven, több mint 90 százalékkal nőtt a fertőzöttek száma, ennek ellenére itt még mindig kevesebb a fertőzött, mint a nyugati országrészben. Vas megyében például 74 százalékkal nőtt a fertőzöttek aránya. A 45. héten diagnosztizált 32 003-mal szemben a 46. héten 32 684 pozitív esetet regisztráltak. Az életkort tekintve a 40-49 éves korosztály a legérintettebb, a fertőzöttek csaknem negyede tartozik ide.

Müller Cecília

A magyarországinál is rosszabb a helyzet Ausztriában, ahol a hét elején közölték, hogy világszerte náluk a legmagasabb az új koronavírus-fertőzöttek aránya a népességszámra vetítve.

A szerdai adatok szerint 7092 új fertőzöttet regisztráltak 24 óra alatt, a koronavírusban elhunytak tekintetében pedig negatív rekord született. A sógoroknál most először fordult elő a járvány kitörése óta, hogy száznál többen vesztették életüket, egészen pontosan 109-en. Szerdán 682 beteget kezeltek az osztrák kórházak intenzív osztályain, ez 24-gyel több a keddi adatokhoz képest. A bécsi kabinet mindent megtesz annak érdekében, hogy megfékezzék a járvány terjedését. Kedd éjféltől elrendelték az egész napos kijárási korlátozást, digitális oktatásra álltak át az iskolák, csak létfontosságú árucikkekkel kereskedő üzletek maradhattak nyitva, továbbá nem fogadhatnak vendéget a szépségszalonok.

Ausztriűban lényegében minden bezárt
Fotó: AFP

A drákói szigor nem véletlen, mivel a kórházak és az egészségügyi rendszer már az összeomlás határán áll Ausztriában. Az Osztrák Anesztézia, Újraélesztési és Intenzív Terápiás Orvostudományi Társaság alelnöke, Klaus Markstaller egy szombati sajtónyilatkozatban azt mondta, amennyiben nem történik változás a járványügyi adatok szempontjából, akkor pár napon belül prioritás alapján kell kezelniük a betegeket a kórházakban.

Ami pedig Magyarországot illeti:

Zala és Fejér megye két olyan terület, ahol csökkenni látszik az új fertőzöttek száma.„November 16-án diagnosztizálták a legtöbb fertőzött személyt” – mondta még az országos tisztifőorvos. Kiderült az is, hogy a hazai települések 88 százalékában jelen van a vírus.

A nemek közti arány változni látszik, jelenleg 54 százalékban a nők érintettek, 46 százalékban a férfiak.

Mindenkinek javasolja, hogy csak orvos által rendelt módon szedjen antibiotikumot, és ha véget ért a szedés, ki kell dobni a maradék gyógyszert, nem szabad tovább bevenni vagy őrizgetni, különben „mi magunk tesszük a fegyvereket hatástalanná”.

Ez kell a jó minőségű mintavételhez

Kérdésre válaszolva Müller Cecília elmondta: a jó minőségű mintavétel érdekében az előtt három órával korábban sem ételt, sem italt nem szabad fogyasztani.

Hat szűrőbusz üzemel. A háziorvosi igényt segíti a tesztelésben. Az elmúlt napok eredményei azt mutatják, hogy a gyanús személyek közül 30 százalékos a pozitivitás

– mondta kérdésre Müller Cecília.

Kiss Róbert pedig kifejtette, hogy az önfoglalkoztató vállalkozók önmaguknak állítják ki az igazolást arról, hogy 20 óra után közterületen tartózkodhatnak. A szociális munkások pedig 20 óra után is dolgozhatnak. Este nyolc után csak egy személy sétáltathat kutyát – mondta Kiss Róbert.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast