Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.21.

Teljes káosz: bedöntötte a budapesti közlekedést a Lánchíd lezárása

A Lánchíd lezárása óriási csődöt okozott a budapesti autós közlekedésben, hétfő reggel képtelenség volt kikerülni a dugóból.

Nem igazán kezdődött jól a hétfő reggel azoknak, akiknek a Hungária körúton vezet keresztül az útjuk, ugyanis hatalmas dugó alakult ki, haladni szinte csak lépésben lehet.

A Metropol információi szerint a környező utcák is megteltek autókkal.

Budapest elesett a Lánchíd lezárása miatt
Fotó: Útinform.hu

Az Útinform térképén látható, hogy rengeteg útszinte teljesen piros, vagyis szinte mindenhol hatalmas a torlódás. De a probléma nem csak itt van, szinte minden budapesti fontosabb út tűzpirosan izzik a térképen.

A fővárosban egyszerre több felújítás vette kezdetét, ami így ellehetetlenítette Budapest közlekedését.

A kerékpársávok kialakításának következtében százával szűntek meg a parkolók, ami miatt több száz üzlet vált megközelíthetetlenné mind az áruszállítóknak, mind pedig a vásárlóknak a Ferenc körúton. A vállalkozók azt mondják: csőd szélén állnak, sőt többen lehúzták a rolót. Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere nem állt szóba az érintettekkel.

A budapesti Ferenc körúton csődbe mehetnek a vállalkozások a kerékpársávok miatt. Karácsony Gergely főpolgármester korábban azt ígérte: a biciklisávokat a járvány miatt csak ideiglenesen festették fel, de ez az elmúlt csaknem egy évben semmi nem változott.

A bringasávok maradtak, a dugók állandósultak, cserébe a külső sávokat elfoglaló kerékpárosok miatt százával szűntek meg a parkolók, ami miatt több száz üzlet vált megközelíthetetlenné mind az áruszállítóknak, mind pedig a vásárlóknak

– számolt be a következményekről az M1 Híradója.

A biciklisávokat úgy alakították ki, hogy a külső, járdához közelebbi sávokat lezárták az autóforgalom elől. A váratlan intézkedést a főpolgármester akkor részben azzal magyarázta, hogy a koronavírus-járvány miatt sokan választották a kerékpárt a tömegközlekedés helyett. A főváros az új megoldással több száz parkolóhelyet áldozott fel, amelynek révén további gondokat gyűrűztettek be a belvárosba. Mostanra – az egykoron élettel teli Ferenc körúti üzletsor – kong az ürességtől. Minden második üzlethelyiség kiadó.

A vállalkozások többsége ugyanis elvesztette a megélhetését jelentő vásárlóit. Az M1 Híradónak az egyik bolt alkalmazottja elmondta, hogy visszaesést tapasztaltak a forgalomban, mivel a vevőik nem tudnak megállni, mert elvették a parkolót.

Egy másik vállalkozó a tarthatatlan helyzet miatt tavaly szeptemberben írt levelet a IX. kerület baloldali polgármesterének. Baranyi Krisztina azonban válaszra sem méltatta Végel Tamást. Ezek után az üzlettulajdonos Karácsony Gergely főpolgármesterhez fordult. Neki is megírta: haldoklik a Ferenc körúti üzletsor, majd személyes találkozót kért a főpolgármestertől, de nem kapott.

– Itt kampányol Karácsony Gergely, hogy mennyire a várossal együtt dobog a szíve, és mindenkinek a véleményére kíváncsi, de én ebből semmit nem érzékeltem – mondta a vállalkozó.

 

Karácsony Gergely főpolgármester már választási kampányában is arról beszélt, hogy csökkenteni kell az autóforgalmat és az alternatív közlekedési módokat kell támogatni Budapesten. A megvalósítás megutáltatta az autósokkal ezeket a terveket, amelyeknek állomásai az egyik napról a másikra megjelenő biciklisávok 2020 tavaszán, az utcák rajtaütésszerű egyirányúsítása 2020 nyarán, önkényesen eldöntött, átfogó sebességkorlátozás voltak. A főpolgármester és csapata az intézkedésekhez a járványt használták fel, ugyanis ekkor a kijárási korlátozások miatt jelentősen kisebb volt az autóforgalom, valamint a veszélyhelyzetben Karácsony a Fővárosi Közgyűlés megkérdezése nélkül hozhatott sokakat érintő döntéseket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát