Létrehozva: 2021.04.10.

„Kimondottan rémisztő„ – életveszélyes módszerrel bünteti a járókelőket a budai hajléktalan

Bosszúból köhögő hajléktalan tartja rettegésben egy újbudai pláza környékét. A helyiek közül többen már félnek elhaladni a környéken, és a hajléktalanok többsége is tart tőle.

Szerző Ripost

A döbbenetes esetre a helyiek hívták fel a figyelmet, akik azt állították, hogy a napokban szemtanújuk voltak az esetnek, amint az egyik, pénzt kéregető budai hajléktalan a nemleges választ hallva egyszerűen lehúzta a maszkját, majd szánt szándékkal arcon köhögött egy idősebb asszonyt. A férfi állítólag nem először követte el tettét: a koronavírus-járvány tombolásának közepén rendszeresen így „bünteti” a neki nem adakozókat. A helyiek már félnek arra haladni.

Fotó: Bors

„Mindig is sok volt errefelé a hajléktalan, de gond nem volt velük, senkit nem bántottak, kimondottan udvariasak„ – mesélte a Borsnak egy helyi férfi. „Azonban mostanában feltűnt pár erőszakosabb alak, akik többször már trágárságokat kiabálnak annak, aki nem ad nekik aprót, és bár személyesen nem találkoztam az illetővel, de hallottam, hogy egyikük szándékosan, büntetésből arcon köhögi az embereket. Ez így, a járvány kellős közepén kimondottan rémisztő. Bár mindig rajtam a maszk, de oltást még nem kaptam, így ezek után, ha tehetem, inkább elkerülöm azt a szakaszt, nehogy belefussak” – szögezte le.

Fotó: Bors

A Bors a helyszínre látogatott, ahol a hajléktalanok megerősítették: egyik társuk valóban az életveszélyes módszerrel bünteti az embereket:

„Tudjuk, kiről van szó, és ha tehetjük, mi is elkerüljük. Hol feltűnik, hol eltűnik, de amikor meglátjuk őt a központ előtti padon ücsörögni, inkább nem megyünk oda, velünk is agresszív. Mi mindig tisztességgel hordjuk a maszkot, vigyázunk magunkra és egymásra, nem szeretnénk elkapni a fertőzést, és soha nem tennénk ilyet az emberekkel„ – mondta Henrik. „A többségünk nem ilyen, udvariasan kérünk, ha nem kapunk, köszönünk és távozunk. Az ilyen emberek miatt azonban minket is rosszul ítélnek meg, mert sokszor sajnos egy kalap alá vesznek velük” – mondta szomorúan.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

A hatalmas mellű ringlány még a ketrecharcos sztárokról is elvonja a figyelmet - galéria

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

life.hu

Napi horoszkóp 2024. április 16.: a bolygóegyüttállások féltékenységet hoznak

vg.hu

Nagyon durva megállapításra jutott az antibiotikumok hatását vizsgáló magyar kutató

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

vg.hu

Forradalmat és leárazási hullámot indít az Ikea – de a magyarok nem biztos, hogy örülhetnek

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Szórj szódabikarbónát a küszöbhöz, fantasztikus lesz a hatás

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét