Létrehozva: 2021.06.30.

Román férfi erőszakolt meg egy nőt Budán

Az áldozat Krisztinavárosban sétált hazafelé éjszaka. A férfit a rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták, majd szexuális erőszak bűntette miatt gyanúsítottként kihallgatták.

A megalapozott gyanú szerint egy román állampolgárságú férfi a XII. kerületben egy hazafelé sétáló nőt támadott meg, és a sérelmére szexuális erőszakot követett el – írja közleményében a Fővárosi Főügyészség.

Fotó: police.hu

A jelenlegi adatok szerint, a gyanúsított 2021. június 18-án az éjszakai órákban megszólította a XII. kerület, Krisztina körút környékén gyalogosan haladó, hazafelé tartó sértettet, és beszélgetést kezdeményezett vele. A nő eleinte válaszolt a gyanúsított kérdéseire, aztán kellemetlennek találta a beszélgetést és próbálta elküldeni a férfit, miközben próbált gyors tempóban elhaladni mellőle, a gyanúsított azonban továbbra is követte őt.

Amikor a sértett egy lépcsősorhoz ért, még gyorsabb tempóban kezdett menni, hogy maga mögött hagyja a gyanúsítottat. A férfi a lépcsőnél azonban rátámadt a sértettre, derekát megragadva a földre rántotta, leszorította és fojtogatni kezdte, majd akarata ellenére, erőszakkal szexuális cselekményt végzett vele. A sértett folyamatosan ellenállt, kiabált, ami megzavarta a gyanúsítottat, ezért abbahagyta a nő bántalmazását, és elhagyta a helyszínt – írta meg az infostart.hu.

A sértettnek a bántalmazás során az egyik ujja eltört.

A férfit a rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták, majd szexuális erőszak bűntette miatt gyanúsítottként kihallgatták.

A Fővárosi Főügyészség indítványára a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája a gyanúsított letartóztatását elrendelte.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast