Létrehozva: 2020.08.26.

Brutálisan emelni akarja a temetkezési díjakat Karácsony Gergely!

Csütörtökön szavaz a fővárosi közgyűlés a temetkezési díjak drasztikus emeléséről, Karácsony Gergely egyes tételek 20 százalékos emelésére tesz javaslatot. Az indok: Tarlós István évek óta nem emelte az árat, így hát visszamenőleg is érvényesítik a drágulást. Ez akár 100 ezer forintos többletköltséget jelenthet egy koporsós temetésnél.

Nemrég temette el a szüleit Dubrovszky Erzsébet. Csak a sírhelyért 300 ezer forintot kellett fizetnie, és ebben még nincs benne a szertartás.

„Valljuk be, ezt azért nyugdíjból nagyon nehéz volt kifizetni” – mondta a Ripost-nak. „Ha most 20 százalékot emelnek, az újabb 60 ezer forintot jelent majd. Így is a rokonok összefogásával adtuk össze a pénzt, ha ez most még 60 ezer forinttal több lesz, akkor hogyan fizessük ki? Ráadásul az embernek nincs választása, hiszen el kell temettetnie a szeretteit! Egyáltalán nem tartom korrektnek ezt a mértékű áremelést, nagyon bízom benne, hogy nem szavazzák meg!”

Fotó: Keller Mátyás/Ripost

Hasonló véleményen van Patkós Imréné Kati és Molnár Józsefné Marika, akikkel az Óbudai Temetőben beszélgettünk.

„Ez egyszerűen botrányos, hogy 20 százalékot emelnek, nem is értjük, hogy ezt hogyan képzelik!” – háborodott fel Kati. „Így is nagyon-nagyon drága a temetés, több százezer forint, és akkor még nem beszéltünk a szertartásról, a zenéről, a koszorúkról.”

Patkós Imréné Kati (Fotó: Keller Mátyás/Ripost)

Mind a ketten vidékről jöttek a rokonok sírjához.

„Ha legalább karban lenne tartva a temető és a környéke!” – mérgelődött Marika. „Az urnákhoz méteres gazon kell átlábalni, ez nevetséges. Mire emelnek árat, ha nem is ápolják rendesen a sírok környékét? Hová megy el az a sok pénz?”

Molnár Józsefné Marika (Fotó: Keller Mátyás/Ripost)

Ez valóban nagy kérdés, hiszen amíg például a Cegléd Város Református Temetőiben 25 évre a sírhelymegváltás 30 000 forintba kerül, a Debreceni Köztemetőben pedig egy ligetes sírhely megváltása 25 évre 72 910 forint, addig a Farkasréti Temetőben az egyes sírhely 25 évre szóló megváltása bruttó 263 017 forint, ami 52 ezer forinttal emelkedik, ugyanez a kettes sírhelynél már 486 347 forintról emelkedik 583 616 forintra. Ez majdnem 100 ezer forintos emelkedés! Ennyivel drágábban működnek a fővárosban a temetők? Tarlós István főpolgármestersége idején évek óta nem emelték a temetkezési díjakat.

Fotó: Keller Mátyás/Ripost

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes az ATV Híradóban azt állította: a drasztikus áremelésre azért van szükség, mert az elmúlt három évben összesen 1,7 milliárd forinttal kellett kipótolni a Budapesti Temetkezési Intézet költségvetését. Ezt a főváros nem akarja tovább átvállalni. Arról nem beszélnek, hogy ebben az összegben többek közt benne van a nemzeti sírkert gondozása is és sok más közköltség. A hatósági áremelésre anélkül tesznek javaslatot, hogy a céget átvilágították volna, megnézve, milyen költségcsökkentés érhető el átszervezéssel, észszerűbb gazdálkodással.

A Ripost-nak egy fővárosi temetkezési vállalkozó arról beszélt, hogy sokszor már így is nagy nehézség árán, sokszor kölcsönökből fizetik ki az emberek a temetést. Ők is nehezményezik a jelentős hatósági áremelést, mert a hatósági árat kötelesek beépíteni a temetkezés árába, arra nem tehetnek rá nyereséget, de ahhoz jön még a szertartás költsége, a koporsó, a díszítés, a zene és minden más, igény szerint. Tapasztalatai alapján a legolcsóbb, legegyszerűbb temetés is több százezer forint, nem csoda, hogy egyre többen inkább hazaviszik az urnát – s a végén ki tudja, hol végzik a hamvak.

30-100 ezer forintot jelent temetésenként az áremelés

Az inflációt jóval meghaladóan, 10-20 százalékkal akarják októbertől emelni a budapesti temetkezési díjakat, erről csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésén döntenek majd. A rendelettervezet szerinti a hatósági díjak emelésének mértéke a sírhely megváltás és újraváltás esetén 20%, a hamvasztásos temetéshez kapcsolódó szolgáltatások és urnafülke díjak esetén 15%, míg halotthűtés vonatkozásában 10% lesz, ami hirtelen és drasztikus emelkedésnek számít. Jelenleg például a Cinkotai vagy a Kispesti temetőben 145.828 forint a sírhelymegváltási díj 25 évre, ez majdnem 30 ezer forinttal emelkedik.

Fotó: Keller Mátyás/Ripost

Jóval olcsóbb vidéken

A Veszprémi Köztemetőben már 23 ezer forintért lehet megváltani egy sírhelyet 15 évre, de az ország legtöbb településén 100 ezer forint alatti sírhely árakkal találkoztunk, miközben a szolgáltatás voltaképpen ugyanaz. Miért csak a fővárosnak nincsen pénze arra, hogy polgárainak végső nyughelyet biztosítson?

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"