Létrehozva: 2020.05.26.

Brutális módon meggyilkolta az idős férfit, aki segített rajta – kiderült az indíték is

Döbbenetes, amit az idős férfival és annak feleségével tett...

Azt az idős embert gyilkolta meg egy férfi, aki korábban többször is segített rajta. A Pest Megyei Főügyészség vádja szerint bosszúból követte el a szörnyű tettet a vádlott.

Fotó: 123rf

A vád szerint az elkövető rendkívül szegényes körülmények között élt és évek óta végzett ház körüli munkákat egy közel kilencvenéves férfinál és élettársánál, akik emellett ennivalóval is segítették őt. Ennek ellenére a férfi az idős embert többször is meglopta, ami miatt több eljárás is folyt ellene. Az egyik ilyen eljárás miatt az elkövető megharagudott a sértettre és bosszúból meg akarta őt verni.

Egyik éjszaka ezért megjelent az idős házaspár házánál, a padláson keresztül behatolt az otthonukba, majd a zárt szobaajtó ablakát betörve a hálószobába ment, ahol az alvó férfira támadt. Lapáttal az egész testét legalább harmincszor megütötte, és a bal vállán egy késsel is megszúrta. Áldozata eszméletét vesztette, ekkor az idős asszonyra is rátámadt, akit megütött, majd szexuális cselekményre akarta rávenni. A nő ezt visszautasította, ekkor a férfi magához vette a nő mobilját és a ház kulcsait és elment.

Mint kiderült, az asszony kéztörést és arcsérülést, míg a férfi több testtájékon is csonttörést valamint szúrt sérülést is elszenvedett, melyekbe a kórházba szállítását követően belehalt.

A Pest Megyei Főügyészség az elkövető ellen aljas indokból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés, kifosztás bűntette és magánlaksértés bűntette miatt emelt vádat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Somló - Isten itt felejtett kalapja

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek