Létrehozva: 2020.12.27.

Brutális gyilkosság történt Mélykúton: megölte élettársát, majd felgyújtotta a házat

A Bács-Kiskun megyei nyomozók vádemelést javasolnak a mélykúti emberölés gyanúsítottja ellen.

Halálra késelte élettársát egy férfi, majd magukra gyújtotta a mélykúti családi házat még tavaly december 18-án – írja a police.hu. A férfit a tűzoltók kimentették az épületből, de az asszony már a késszúrások következtében elhalálozott, így rajta nem tudtak segíteni.

Fotó: 123RF

A nyomozás során kiderült, hogy a pár néhány hónappal korábban ismerkedett meg, majd összeköltöztek. A gyilkosság előtti két hétben többször összevesztek, ezért a nő el akart költözni. A férfi ekkor megfenyegette áldozatát, aki elment ugyan a rendőrőrsre a tragédia napján, de feljelenteni nem akarta élettársát annak ellenére, hogy a rendőrök erre a lehetőségre többször felhívták a figyelmét. A nő a testvéréhez ment, élettársa ott talált rá, ahol az asztalról felkapott késsel vetett véget párja életének.

A jelenleg is letartóztatásban lévő, emberölés és rongálás elkövetésével gyanúsított férfi ügyében a megyei nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték. A keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes főügyészségre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast