Létrehozva: 2018.03.05.

Brüsszel bevándorlókontinenst akar

Az "európai egyesült államok" létrejötte azt jelentené, hogy "nekünk egy bevándorlókontinensünk lesz" bevándorlóországgá tett Magyarországgal - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfõn a Magyar Tudományos Akadémián, az Igazságügyi zsebtörvénytár címû kiadvány bemutatóján.

A kormányfő szerint a tagállami jogok visszaszorítására és egy „európai egyesült államok” létrehozására irányuló szándékokat lehet észrevenni például az olyan kísérletek mögött, mint az alapító szerződésben sehol sem szereplő úgynevezett csúcsjelöltrendszer bevezetése.

Azzal, hogy az Európai Bizottság nyíltan politikai testületként tüntette fel magát, feladta elvi semlegességét, ez azonban az EU-n belüli együttműködés lerombolásához vezet, mert intézményesíti a kettős mércét: mindig a nagyobbak javára és a kisebbek rovására – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve:

az „Európai Bizottság mint a szerződés őre” elvnek a felborítása alapjaiban rázza meg az európai intézményrendszert.


A miniszterelnök több olyan esetet is felelevenített, amikor a nagyobb tagállamok esetében elmaradt a büntetés.    Orbán Viktor azt is mondta, hogy amikor az Európai Bizottság legfrissebb, rövidesen olvasható országjelentésében – „precedens nélküli módon beavatkozva a magyar választási kampányba” – az igazságszolgáltatási tanács jogosítványait kevesli, akkor „szándékosan elfeledkezik” arról a tényről, hogy ilyen, garanciális célokat szolgáló testületek Németországban vagy Ausztriában nem is léteznek, ott ugyanis a bírósági vezetőket közvetlenül a végrehajtó hatalom bízza meg.

Az Európai Bizottság, beszállva a magyar választási kampányba, most éppen azért támadja a magyar kormányt, mert az bizonyos esetekben nem rejti véka alá véleményét egyes bírói ítéletekkel kapcsolatban.

Ha a bizottság valóban aggódik azért, hogy senki se avatkozzon be véleménynyilvánítással folyamatban lévő eljárásba, akkor

miért nem támadja például az Európai Parlament határozatát, amely egy folyamatban lévő büntetőügyben, a terrorizmussal vádolt Ahmed H. ügyében tesz közzé folyamatos, agresszív, beavatkozó felszólításokat a magyar bírák és Magyarország felé

– vetette fel.
A kormányfő elvárásként fogalmazta meg, hogy minden uniós tagra ugyanazok a szabályok vonatkozzanak,

legyen Európa újra a józan ész és a méltányosság Európája.

Tisztelet kért Magyarországnak, ugyanakkor közölte: arra számít, az Európai Bizottság a következő időszakban is támadni fogja a magyar jogrendszert és az igazságszolgáltatást.
    
    Kijelentette: a jogállamiság érvényesülése feletti kontrollt a tagállamok sosem adták át az uniós intézményeknek, utóbbiaknak csak az EU-s jog érvényesítésével kapcsolatban vannak hatásköreik.
Az Igazságügyi zsebtörvénytár jelentőségét Orbán Viktor úgy foglalta össze: ebben a kiadványban szerepelnek azok a törvények, amelyek a magyar nemzet szuverenitását és függetlenségét garantálják.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban