Létrehozva: 2021.02.25.

Durva, mit művelt a brit mutáció a magyar virológus kislányával

Fejér Szilárd virológus 7 éves lánya elkapta a koronavírust, a szakember pedig a lánya betegsége alatt végig gyűjtötte az adatokat. Meglepő dolgok derültek ki!

Különleges helyzetbe került Fejér Szilárd erdélyi virológus: kislányánál koronavírust találtak, melyről kiderült, hogy a brit mutáció. Így a szakember egészen közelről szemlélhette és elemezhette azt. Naponta vett mintát a lányától, amit aztán kivizsgáltatott.

Az eredményekről a Facebook-oldalán írt:

„A hétvégén megérkezett a szekvenálás eredménye is, és beigazolódott a PCR alapján felmerült gyanú: ő is az angol variánssal (B.1.1.7) fertőződött meg“ – írja a szakember, aki négy önkéntestől, köztük a lányától napi szinten vett mintában a vírusmennyiséget vizsgálta. A kutatás, bár nem reprezentatív, meghökkentő eredményt hozott.

Folyamatosan mutálódik a vírus

Megtudtuk: mind a négy páciens – akik közül a felnőttek életkora 21 és 35 év közötti – enyhe tünetekkel átvészelte a betegséget. Az viszont a szakembert is meglepte, hogy a kislánya mintájában a betegség harmadik napján olyan szinten megnövekedett vírusmennyiség, ami egy felnőttnek is a becsületére válna. Az első mintához képest mintegy 65 ezerszer több vírus volt benne. Márpedig ilyen magas vírusmennyiséget a román pozitív páciensek mindössze két százalékánál találtak egész októberben és novemberben, a második hullám közepén. Ez pedig a brit mutáció térnyeréséről elterjedt híreket támasztja alá.

A vírusmennyiség-változását mutatja a görbe, a piros kutató lányának értékeit jelzi (Forrás: Fejér Szilárd Facebook-oldala)

A szakember levonta a tanulságokat

Fejér Szilárd Facebook-bejegyzésében a következőkre hívta fel a figyelmet: „A tünetek megjelenésekor elvégzett antigén gyorsteszt negatív volt, ugyanabból a mintából végzett PCR-teszt pedig pozitív. A gyorsteszt tehát nem alkalmas a kezdődő fertőzés kiszűrésére, ha nincs elég vírus az elején. Ezért egy negatív gyorsteszt birtokában, amennyiben bármilyen tünet is van, mindenképp otthon kell tartani a gyereket, amíg fennállnak a tünetek, ha csak nincs egy negatív PCR-eredmény.”

Majd így folytatja: „Ha nem telt el két hét a tünetek megjelenésétől, és a gyerek visszamegy az iskolába, akkor szintén érdemes egy gyorstesztet elvégezni, már ha nem tesztelik le közben PCR-rel. Az otthoni izoláció még nagyon magas vírusmennyiség esetén is működhet, ha a gyerek együttműködő, és van külön fürdőszoba, amit csak ő használ a karantén ideje alatt.” – írja bejegyzésében a szakember. S hogy az utóbbi sorokat mire alapozza? Nos, Fejér Szilárd családjában sikerült megszakítani a fertőzési láncolatot.

 

Koronaposzt, 17 / n HU: Az a tény, Hogy 7 Éves lányom elkapta a koronavírust, ha másra Nem az, de Arra jó volt, hogy ... Közzétette: Szilárd Fejer – & nbsp; 2021. február 22., hétfő

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!