Létrehozva: 2020.10.13.

Böjte atya gyermekei is csatlakoznak a covid elleni imalánchoz

Rekordokat dönt a koronavírus-járvány: a múlt héten sokan haltak meg, illetve kerültek lélegeztetőgépre – van miért imádkozni. Egymillió gyermek fohászkodik Máriához a járvány elmúltáért. Böjte atya is készül a gyermekeivel.

Ránk fér az imádság: az elmúlt héten rengeteg országban és világszinten is rekordszámú új koronavírusos megbetegedést regisztráltak. Magyarországon az ezerhez közelít a járvány halálos áldozatainak száma, és száznál is többen vannak lélegeztetőgépen.

Böjte: hiszek az imádság erejében

Október hagyományosan a rózsafüzér hónapja, 18-án kérik a gyerekek, szüleik, tanáraik és hitoktatóik imáit, hogy Szűz Mária anyai közbenjárására szabadítsa meg a világot a koronavírus-járványtól – írja a szervezőkre hivatkozva a Vaticannews.

Fotó: ripost

„Van egy hetünk, hogy szépen megtanuljuk, begyakoroljuk e szép imát! Gyertek, addig is minden nap mondjunk rózsafüzért!” – bíztat Böjte Csaba. Megtudtuk: a ferences szerzetes, aki hisz az imádság és a kimondott szó erejében, minden este 20 órakor együtt imádkozik a gyerekekkel egy-egy tizedet.

Fotó: ripost

A rózsafüzérre hívó levelében Mauro Piacenza bíboros hangsúlyozza: amellett, hogy nagy fokú szolidaritás és társadalmi összefogás van a járvány kritikus pontjain, tagadhatatlan, hogy a kór eltaszítja egymástól az embereket, mert sokan most nem felebarátnak, hanem veszélynek, lehetséges vírushordozónak tekintik a többi embert.

Rekordokat dönt a betegek száma

Újabb 1173 betegnél mutatták ki a koronavírusfertőzést hétfőn. A második hullám sokkal drasztikusabb, mint az első volt. Nő a fertőzöttek száma, és ezzel együtt dinamikusan emelkedik a kórházi ápolást igénylők és a lélegeztetett betegek száma is, már 154-en vannak lélegeztetőgépen. Emlékeztetőül: az első hullám idején 60 lélegeztetőgépre kötött beteg számított rekordnak. Sosem vesztette életét még ennyi koronavírusos beteg, mint a múlt héten. Az áldozatok átlagéletkora ugyan 70 feletti, de a múlt héten regisztráltak egy huszonéves elhunytat is.

Nem azért van több eset, mert többet tesztelnek

Egyre többen posztolnak arról, hogy csak azért nőtt a betegszám, mert egyre több embert tesztelnek. A laikusok véleményét ugyanakkor a pécsi virológusok cáfolják. Sőt, hozzáteszik: „Már 10 százalék feletti a pozitivitási ráta nálunk, a WHO által meghatározott 5 százalékos pozitívitási rátát meghaladva nincs pontos kép a járvány terjedéséről.”

Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem matematikusa a következőket mondta az Inforádióban: „Nem azért nincs esetszám-emelkedés, mert a járvány nem halad előre, hanem mert a tesztelési kapacitásunk elérte a felső határát”. Hozzátette: az azonosított fertőzöttek átlagéletkorának növekedéséből arra lehet következtetni, hogy a közeljövőben a kritikus lefolyású esetek emelkedése várható.

Tombol a vírus, külföldön bekeményítenek

Romániában háromezer feletti a napi esetszám, több mint 200-an vannak lélegeztetőgépen. Több településen kijárási tilalmat rendeltek el, hétfőtől bezártak a kocsmák, éttermek. Lengyelországban egy nap alatt 5 ezernél is több új esetet regisztráltak, ott ismét bevezetik az idősek vásárlási sávját. Olaszországban kötelezővé tették a szabadtéri maszkhasználatot, s azt kérik az emberektől, otthon is használják azt, ha vendéget fogadnak.

Most kell újra fegyelmezettnek lenni! A kormány célja, hogy az ország működöképes maradjon, ne álljon le az élet, ehhez a kötelező maszkhasználattal, a rendszeres kézmosással, a távolságtartással, és a tömeg kerülésével tehetjük most a legtöbbet.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kizuhant egy kislány egy csepeli panel ötödik emeleti lakásából

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz