Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.08.04.

Ez hihetetlen: Így szívatják az utasokat a budapesti tömegközlekedésben

Több BKK ügyfélközpont bezárása után a jegyautomaták is sorra kerültek: a készülékek egyhatodát megszünteti a fővárosi közlekedési cég. A fő ok a Karácsony-káosz: többször kiírt, majd visszavont pályázatok, kapkodás és esztelen szervezés.

A BKK az automaták leszerelését azzal indokolta, hogy „a városban vannak olyan helyszínek is, ahol egyszerre több készülék üzemel egymás mellett”, illetve korszerűsödő készülékeket is ígérnek, és „a mobilos és online jegyvásárlást szorgalmazzák” a jövőben.

Fotó: Nagy Zoltán / Metropol

A facebookos kommentelők felháborodtak a hír hallatán, és az általunk megkérdezett járókelők sem lelkesedtek az ötletért. Ma sokan csak egy-egy utazásra használják a budapesti tömegközlekedést, így csak vonaljegyeket vásárolnak. Ezeket pedig jelenleg csak az automatákból vagy a jegyárusító fülkékből lehet megvásárolni, így számukra komoly problémát jelent az online átállás.

Mint utánajártunk, a A budapesti jegyautomaták üzemeltetésére a BKK többször is írt ki pályázatot, de ezeket sorra visszavonta.

Hogy mit szólnak ehhez a budapestiek, kiderül reggel a Metropol napilapból, illetve a www.metropol.hu oldalon!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát