Létrehozva: 2019.10.16.

Bizarr vége lett a bérgyilkosos szerelmi drámának, a magyar pár kibékült

A nő és szeretője fogadtak bérgyilkost, hogy az asszony férjét megölje. Mostanra azonban kibékült a házaspár.

Egy nőt és szeretőjét egyaránt egy év és hat hónap időtartamú, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt jogerősen szerdán a Tatabányai Törvényszék, mivel a férfi az asszony felbujtására jelentkezőt keresett a nő férjének megölésére. A gyilkossággal megbízott férfi az előkészületeket jelentette a rendőrségen.

A Bajon élő, házas nő társkereső oldalon ismerkedett meg egy férfival, majd 2018 decemberében közölte vele, hogy csak akkor élhetnek együtt, ha a férjét megölik. A szerető egy ismerősét bízta meg a férj megölésével, háromszázezer forint díjazásért.

A jelentkezőnek 60 ezer forint előleget adtak át, valamint megadták a férj telefonszámát, kocsijának rendszámát, lakcímét, és videókat bocsátottak a rendelkezésére a ház környékéről.

Mivel 2018. december 25-én a férfi még mindig életben volt, a szerető a megbízási díjat egymillió forintra emelte.

A bűncselekmény elkövetése azért maradt el, mert a végrehajtással megbízott férfi az előkészületet a rendőrségen bejelentette.

A Tatabányai Törvényszéken szerdai előkészítő ülésen a bíróság jóváhagyta az ügyészség és a nő által kötött egyezséget, így az asszonyt társtettesként elkövetett emberölés előkészülete miatt 1 év 6 hónap – 3 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte.

Mivel a szerető az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismerte és lemondott a tárgyaláshoz fűződő jogáról, szintén 1 év 6 hónap – 3 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélték. Mindkét ítélet jogerőre emelkedett.

Az ülésen a nő és a szeretője is elmondta, hogy tettüket megbánták és kapcsolatukat megszakították.

Az asszonynak sikerült rendezni házasságát a férjével – írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre