Létrehozva: 2021.06.20.

Bíróság elé áll Szilágyi István fia

A férfit különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkossággal vádolják.

Hamarosan eljön az igazság pillanata: hétfőn ugyanis a Fővárosi Törvényszéken bíróság elé áll Szilágyi István fia. Mint az köztudott, a férfi már hosszú ideje alkohol és a gyógyszerek rabja volt: amikor begyógyszerezte magát vagy részeg volt, idős szüleit rendszeresen bántalmazta. Szilágyi Istvánt egyszer úgy megverte, hogy a nyugdíjas színész kórházba került. Ennek ellenére nem tettek feljelentést fiuk ellen, védelmezték. A férfi tavaly májusában már kalapáccsal esett neki apjának, Jolika néni szeme láttára verte halálra.

Fotó: Bors

Az ügyészség a férfit most különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolja.

Jolika néni februárban meghalt, így ő már nem érhette meg, hogy fia bíróság elé áll, bár halála előtt is azt hangoztatta: ő bizony kiáll a fia mellett, aki akár életfogytiglant is kaphat – írja a Bors.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár