Létrehozva: 2021.06.20.

Az aszfaltra zuhant: ezért szenvedett súlyos balesetet a biciklis a Határ úton

Nem volt szerencséje a budapesti biciklisnek, aki a főváros egyik forgalmas útján úgy döntött, saját maga írja a KRESZ-szabályt. A biciklis megsérült.

Összekuporodva feküdt a földön a biciklis a Határ úton, miután egy autó ütközött vele. A biciklis döntése majdnem az életébe került, amikor leszállás helyett, inkább áthajtott a bringájával a kopottas zebrán.

Reggel a XX. Határ úton kijelölt gyalogátkelőhelyen áttekerő kerékpárost ütött el egy autó, a kétkerekű vezetője megsérült.

-írja Facebook-posztjában a Balesetinfó. A súlyos balesetről egyik követőjük képet is készített, amin jól látszik: az ütközés után a biciklis a XX. kerületi zebra járdaszegély közeli szélén kötött ki.

Fotó: Facebook

A biciklivel való közlekedést a gyalogos-átkelőhelyen is szigorúan veszik a KRESZ. A közlekedési szabályok szerint a zebrán le kell szállni a kerékpárról, és azt tolva szabad csak az úttesten áthaladni. A szabály szerint az elütött biciklis helytelenül közlekedett, hiszen zebrán csak a gyalogosoknak van elsőbbsége, a kerékpárosoknak leszállás nélkül nincs. – írja a police.hu egyik korábbi közleményében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast