Létrehozva: 2018.12.28.

Bezárul a kiskapu: nem lehet többé visszatekerni az eladó autó kilométeróráját

Sokkal nagyobb biztonsággal vásárolhat magának használt autót január végétõl az, aki használja a Belügyminisztérium új, ingyenes szolgáltatását, a Jármû Szolgáltatási Platformot (JSZP). Innen megtudhatja, mennyit futott az autó, volt-e karambolja, sõt, az eredetvizsgálaton készült fotókat is megnézheti. Így sokkal nehezebb lesz csalni a használt jármûvek eladásakor.

Aki használt autót akar venni, annak a legnagyobb félelme, hogy visszatekerték a kocsi kilométeróráját, és valójában nem annyit futott, amennyit az óra mutat, vagy elhallgatják, hogy törve volt. Az kevés, hogy az eladó szépen mosolyog ránk, sőt, inkább gyanús! Az autó előéletének pedig eddig nehéz volt utánajárni. Eddig!

A Jármű Szolgáltatási Platformot már tesztelik a Belügyminisztériumban, és azt remélik tőle, hogy megelőzi a visszaéléseket. Az adatokat ingyen és korlátlanul lekérhetjük majd az ügyfélkapun keresztül, a platform várhatóan január végétől lesz mindenki számára hozzáférhető.

Az autókereskedők öröme nem felhőtlen, sokan nem is akartak nyilatkozni a %Ripost%-nak arról, szerintük jó dolog-e a JSZP. Egyikük szerint jó irányba mennek a dolgok, de az új rendszer sem adhat százszázalékos biztonságot.

„Egy autó kilométeróra-állását hivatalosan kétévente, a műszaki vizsga alkalmával jegyzik fel, illetve eredetvizsgálatkor, amire tulajdonosváltás esetén kerül sor. Ahogy most, az új rendszer bevezetése után is előfordulhat, hogy azoknak az autóknak a kilométeróráját, amiket nagyon sokat használnak, a két vizsga között visszatekerik” – vélekedett. Tapasztalatai szerint kevesen tudják, hogy néhány száz forintért eddig is lekérdezhetők voltak ezek az adatok.

Mindezt megerősítette a %Ripost%-nak a Belügyminisztérium kommunikációs főosztálya, ahol közölték: jelenleg az elektronikus gépjárműadat-lekérdező szolgáltatás használatával –Webes Ügysegéd és az OkmányApp mobil applikáció alkalmazáson keresztül, ügyfélkapu belépéssel – lekérdezhetők egy vagy több gépjármű bizonyos műszaki adatai, valamint kérhető adategyezőség vizsgálat is. A járműnyilvántartásban szereplő kilométeróra-állást és annak rögzítési időpontját is tartalmazza az adatszolgáltatás. Az új, ingyenes szolgáltatással bárki megismerheti majd a kiválasztott autó alapvető műszaki adatait, eredetiségvizsgálati képi dokumentációját, azt, hogy volt-e törve a jármű, megismerhetővé válnak az időszakos kilométeróra állások, sőt, arra is fény derül, hogy eladható-e az autó. Utóbbi azért hasznos, mert így kiderül, hogy nem körözik-e például a kocsit.

Budapesten, a Nagykőrösi úton található szabadpiacon karácsony után egy nappal is elég nagy volt a forgalom. Többen hallottak a készülő új szolgáltatásról is. Takács Róbert éppen az aktuális kínálatot mustrálta, amikor megszólítottuk.

„Jó lesz ez az új szabályozás, mert így bátrabban indulhat neki az ember egy autó megvásárlásának. Jóval kisebb az esélye, hogy átverjenek. Örülök, hogy több dolgot is megtudhatunk a kinézett járgányról”

– mondta a %Ripost%-nak.

Tóth Sándor egy ismerősének segített használt autót keresni.

„Kissé aggodalmas itthon használt autót venni, mert ki tudja, mit adnak el nekünk, de az mégis biztonságérzetet ad, hogy utánanézhetünk a kiszemelt autónak”

– fogalmazott a férfi.

A kereskedők közül senki sem vállalta, hogy nevét, arcát adja a véleményéhez, de többen megfogalmazták: eddig sokan csaltak, de ennek most vége, legalábbis sokkal nehezebbé válik a vevők átverése. Úgy vélték, még így is lesznek, akik megpróbálkoznak ezzel. A külföldről behozott kocsikkal például nagyon kell vigyázni, és azok továbbra sem lesznek ellenőrizhetők.

A %Ripost% több autókereskedést megkeresett telefonon is, ám egy kivételtől eltekintve mindenhol azzal utasítottak el minket, hogy még nem tudnak hozzászólni a témához. Ebből is látszik, hogy a használt autókkal való manipuláció nagyon kényes téma. Csontos Zoltán, a Csonti Car tulajdonosa viszont örül az új lehetőségnek:

„Így sokkal inkább elejét vehetjük a csalásoknak. Ez nekünk, kereskedőknek, illetve a vevőknek is nagy segítség. A hazai autópiac élen fog járni a változtatással, más országokban tudomásom szerint nincs ilyen rendszer, ahol ennyire ellenőrizhető lenne egy használt autó”

– mondta el lapunknak a kereskedő.

200 ezer km a lélektani határ

Még mindig tartja magát a hazai autóvásárlók körében, hogy „nem veszünk autót 200 ezer kilométer futásteljesítmény felett”. Pedig egy lapunknak nyilatkozó autós szakember szerint egy kizárólag hosszú távon, autópályán használt, ennyit futott autó motorja és egyéb alkatrészei is sokkal jobb állapotban vannak, mint egy olyan 100 ezer km-t megtett autóé, amit csak városban, kizárólag rövid távokra használtak. Ezért is terjedhetett el ennyire a kilométerórák visszatekerése.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Körbevette a brüsszeli rendőrség a békepárti konferenciát - videó

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

mandiner.hu

Nigel Farage a brüsszeli konferencián: Egy újfajta kommunizmussal állunk szemben!

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

vg.hu

Állampapír: trónfosztás az alapoknál, két vonzóbb befektetést is találtak a megtakarítók

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Megb@szlak!" - Kilométereken át üldözte a rémült tinit a dorogi rém

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják