Létrehozva: 2021.09.22.

Bevallotta: ezt tette a pandémia a Totem győztesének szerelmi életével

Szerelmi életéről vallott a Totem győztese. Ekanem Bálint Emota elárulta, milyen hatással volt életére a pandémia kirobbanása.

A The Biebers énekese az elmúlt években gyakran nyilatkozott arról, hogy szeretné megtalálni az igazit. Minden lehetőséget megragadott, hogy ráleljen a nagy őre, internetes társkeresőkön is kutatott, de az akkori próbálkozásai sikertelenek voltak.

Bálint a Bors érdeklődésére most elmesélte, hogy egy csinos lány hogyan rabolta el a szívét. Már évek óta ismeri a szerelmét, de Daniellával csak két évvel ezelőtt figyeltek fel igazán egymásra.

Daniella és Bálint a pandémia előtt szeretett egymásba

– Több mint két éve vagyunk együtt, de már régebben is ismertük egymást. Pápán, a fúvószenekarban találkoztunk először: én az egyik előadáson énekeltem, ő pedig ott fuvolázott – emlékezett vissza Bálint.

– Egyre gyakrabban találkozgattunk, és végül úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk együtt – mondta szűkszavúan Bálint, aki viszonylag hamar összeköltözött a kedvesével.

A Totem győztesét a műsorban is meglátogatta a párja. Átölelte, hogy lelket öntsön belé

– Közel egy évvel a pandémia kezdete előtt szerettünk egymásba. A lezáráskor mindketten hazaköltöztünk Pápára, hogy kipróbáljuk, milyen együtt élni. 4-5 hónap után biztosak voltunk abban, hogy együtt folytatjuk tovább – mesélte örömmel Bálint, akit arról is megkérdeztünk, tervezi-e a lánykérést, azonban titokzatosan annyit mondott: egyelőre még nem szeretne erről beszélni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén