Létrehozva: 2021.04.15.

Kiderült, 4 millió beoltottnál fontos szerepe lehet a védettségi igazolványnak

A magyar átoltottság és az oltási sebesség a duplája az uniós átlagnak. Itt vannak a kormány legfrissebb döntései.

Gulyás Gergely felhívta a figyelmet, hogy nehézségekkel szembesül az ország a járványhelyzetben. Elsősorban minden egészségügyi dolgozónak köszönetet mondott példás helytállásáért.

Sajnálatos módon azt is közölnie kellett, hogy a Brüsszel által megrendelt vakcinák közül a Janssen is kiesett, így félmillióval kevesebb vakcina érkezik. A pótlás kapcsán a kormány már megkezdte a tárgyalásokat.

Fotó: MTI

Azt viszont örömmel tudatta, hogy Magyarországon nő az oltási hajlandóság, így már több mint 4,2 millió ember regisztrált. Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 3 090 994 fő, közülük 1 325 587 fő már a második oltását is megkapta.

A cél a 8 millió beoltott állampolgár. A miniszter elmondta, hogy a háziorvosok a kiválasztás nehéz feladatát is kiválóan megoldották. A beoltottak csupán egy százaléka betegszik meg Magyarországon.

Felhívta arra is a figyelmet, hogy az oltóanyagok között nincs érdemi különbség a hatékonyság között. A kormány kampányt fog indítani, hogy minél többen oltassák be magukat. A kampány jelmondata: az oltás életet ment.

Szólt arról is, hogy 3,5 millió beoltott felett nyithatnak a teraszok, és nem kell fizetni a teraszok bérléséért. A bértámogatás májusban is jár az éttermeknek, valamint kézikönyv készül a vendéglátóhelyeknek.

Az iskolák kapcsán közölte: csak kellő óvatosság mellett lehet újraindítani. Elsőként óvodákat és az alsó tagozatokat indítják újra. Arról az igazgató dönthet, hogy a gyerekek otthon maradhatnak-e hétfőtől.

Újságírói kérdésre megválaszolta:

-Négymilliós oltottságtól lehetnek olyan szabályok, melyek esetében kell a védettségi igazolvány

-Egyelőre alakul az uniós szabályozás az utazások kapcsán

-Addig lesz ingyenes a parkolás, ameddig a veszélyhelyzet életben van

-A kínai vakcina a második oltást követően is védettséget nyújt. Nem kell harmadik oltás

Ez is érdekelhet

origo.hu

Melltartó nélkül vezette a híradót a műsorvezetőnő

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

life.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: ma nehéz lesz visszafogni magad

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát