Létrehozva: 2021.07.28.

Bense doktor elárulta, mikor adná be szemrebbenés nélkül a 3. oltást

Augusztus 1-től bárki kérheti a 3. oltást – jelentette be a kormány. Az ismert családorvos örül a hírnek és elárulta lapunknak, kiknek és mikor javasolja az újabb vakcinát.

Augusztus 1-től, vasárnaptól bárki számára elérhető a 3. oltás Magyarországon. Dr. Bense Tamás családorvos szerint ez kivételes lehetőség.

Dr. Bense Tamás kivélteles lehetőségnek tarja a 3. oltást (Fotó: Ripost)

„Már az oltások kezdetén is jelezték a gyógyszergyártók, hogy az oltásnál van egy úgynevezett felezési idő, amikor is a vakcina hatásossága felét is elveszítheti. Ilyen esetben mindenféleképpen kell oltani” – kezdi dr. Bense Tamás.

„Menet közben derül ki az, hogy a legnagyobb odafigyelés mellett is bizonyos korosztály, pont a korából és a gyengébb immunitásából adódóan – bármelyik oltást is kapta –, akkor az nem váltott ki olyan szintű védelmet, ami elvárható lett volna. Ezért, én úgy gondolom, főleg az időseknél, bármelyik oltást kapták, ha a második vakcina óta eltelt már négy hónap, akkor nekik a harmadik oltástszemrebbenés nélkül érdemes beadni” – mondja Bense Tamás.

Négy hónap múlva a fiataloknak is javasolja a 3. oltás igénylését

Dr. Bense Tamás a fiatalabb korosztálynak is ajánlja a 3. oltást (Fotó: MTI)

„Az aktívabb korosztálynál, a fiataloknál is az az érzésem – pláne így, hogy nem vesszük el más elől az oltást és bőséggel van vakcina hazánkban –, nem kellene azon gondolkozni, hogy beadassák-e a harmadik oltást. Négy hónap után azt javaslom, hogy mindenki éljen ezzel a kivételes lehetőséggel, amivel egyelőre nem túl sok ország dicsekedhet. Sőt, Magyarország ebben élenjáró, hogy van lehetőség a harmadik oltás felvételére is” – emeli ki a családorvos.

Bense Tamás szerint rövidesen kiderülni, hogy a későbbiekben milyen szisztémát kell követni a harmadik oltással kapcsolatban.

„Lehet, hogy úgy, mint az influenzánál, minden évben meg kell majd kapni a kicsit módosított koronavírus elleni vakcinát. Vagy bizonyos periódusonként, ameddig ez a vírus velünk van – már pedig egy jó darabig velünk lesz –, akkor a virológusok kidolgozzák, hogy milyen időközönként, hogyan és mivel kell majd ismételni az oltásokat” – vélekedik Bense Tamás.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Hont András kérdőre vonta Bayer Zsoltot: Tíz éve rühellitek, utáljátok, kerülitek? Hát, ti tartottátok el!

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább