Létrehozva: 2018.03.24.

Belebukott bántalmazási botrányába Juhász Péter

Nem indul a választáson az Együtt elnöke. Az után volt kénytelen bejelenteni visszalépését, hogy kiderült: megverte és lakásba zárta élettársát, három gyermeke anyját.

Bejelentette ma Juhász Péter, az Együtt elnöke, hogy nem indul az országgyűlési választáson egyéni jelöltként a budapesti belvárosi választókörzetben. Állítása szerint ő volt a legesélyesebb ellenzéki jelölt, de miután élettársa, három gyermekének anyja beperelte, mert Juhász bántalmazta, még korábbi választói is elfordultak tőle.

Mint ismert, februárban a gyermekelhelyezési periratokból kiderült: Juhász verekedett volt élettársával, kényszerítette telefonja kódjának feloldására, majd bezárta a lakásába. 

Juhász Péter Facebook-bejegyzésben félig bevallotta a vádakat, most pedig népszerűtlenségét elismerve belátta: nincs értelme indulnia a választáson.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Dárdai kirohanása messze van a legőrültebb edzők balhéitól

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

A Hertha már tárgyal Dárdai Pál utódjával, a berlini szurkolók kiakadtak

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

travelo.hu

Firenze leghíresebb hídja végre visszakapja eredeti pompáját

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét