Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.06.01.

Beköltöztek a medvék Magyarországra

Már 60 kilométerre a szlovák határtól is láttak medvét hazánkban! Füzesabonynál az úton szaladt, majd egy ház portájánál két lábra állt és becsöngetett. Valószínûleg ugyanazt látták Kálnál, ahol tegnap hajnalban veszett nyoma. Több településen óvintézkedéseket vezettek be: nagyon úgy tûnik, hogy már nem Szlovákiából átkószáló medvékrõl van szó, hanem le is telepedtek a Bükkben.

Újabb és újabb magyarországi helyekről érkezik bejelentés, hogy medvét láttak az ott élők! Múlt csütörtökön Somoskőújfalunál, a vasúti síneknél láttak egy medvét, majd Pétervásárán szombat éjszaka bukkant fel egy példány. Hétfőn hajnalban az onnan mintegy 50 kilométerre található Füzesabonyban szaladt egy termetes medve, este már Kálon látták – ha ugyanaz volt, és nem egy másik példány.

"Jelenleg egy négyfős csoporttal próbálunk a medve nyomára bukkanni. Dél felől akadályt jelent neki az M3-as autópálya, és kicsi az esélye, hogy átkelne az egyik felüljárón" – mondta a %Ripost%-nak Gombkötő Péter, a Bükki Nemzeti Park szakembere.

"A medve védett állat, így szóba sem kerülhet a kilövése. Ha megtaláljuk, akkor szeretnénk békés úton, villanypásztor segítségével távol tartani a lakott területektől és észak felé terelni" – osztotta meg a tervet lapunk munkatársával. Hozzátette, pár napja egy kerítésnél sikerült szőrmintára bukkanniuk, annak elemzése sok mindent elárul majd a mackóról.

A medvefeltűnések kapcsán több településen is óvintézkedéseket vezettek be. A füzesabonyi polgárőrség Facebook oldalán tett közzé felhívást, többek közt azt írják, hogy a medvét „nem szabad autóval üldözni, közel menni hozzá, ijesztgetni, etetni pedig kifejezetten tilos! Aki látja, maradjon tisztes távolságban és értesítse a hatóságokat a 112-es segélyhívó számon!"

A káli polgármesteri hivatal a nagyközség honlapján adott ki figyelmeztetést, de telefonos megkeresésünkre elmondták: a település több pontján is tájékoztató plakátokat helyeztek ki, és hangosbemondós autó járja az utakat, figyelmeztetik a lakosságot. A medve egyébként csak akkor támad, ha megijed vagy a bocsait félti, egyébként inkább kitér az ember útjából.

 

A Kálnál látott medvének csütörtökre virradóra megdöbbentő ok miatt veszett nyoma. A részleteket megtalálod a pénteki %Ripost% napilapban, ahol arról is írunk, mi a teendő, ha medvével találkozunk! A %Ripost% napilapot keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól