Létrehozva: 2021.04.13.

Becsületkasszás automaták jelentek meg, elképesztő, kiken segítenek

Az ország több pontján is megjelentek a furcsa dobozok, az onnan kivett finomságot elég otthonról kifizetni.

Mint egy becsületkasszás automata, olyan az ország több pontján is megtalálható frissítőpont, mely kirándulóknak, biciklizőknek, futóknak biztosít vizet, csokit, vagy éppen zsebkendőt – kinek mire van szüksége.

A Yellow Rabbit ötletgazdái a bizalomra építenek: a termék árát helyben is ki lehet egyenlíteni (dobozban van egy persely), de online is fizethetünk, ha nincs nálunk készpénz, sőt, utólag akár otthonról is kifizethetjük a kirándulás során elvett terméket.

Nemrég nyílt ilyen frissítő pont a Mecsekben, de van ilyen a Velencei tó körül is, Pákozdon, de a Pázmánd-Nadap között, a Kápolnásnyékről érkező kerékpárúton is található ilyen frissítőpontot. A Pécs és Orfű között, a kerékpárút mentén található dobozban a helyi bringaszerviznek köszönhetően már gumibelső is van és kihelyeztek egy defektjavító szettet is.

 

Sukoró-Pákozd: már működik az új doboz, a szokásos helyen! Stabilabb, biztonságosabb és azért ilyen szép, mert saját fejlesztésű és készítésű is 😄😄 Örülünk, hogy használjátok. 🙏 Közzétette: YellowRabbit – Outdoor sportolók oázisa2021. március 23., kedd

 

 

Mint ahogy a Ripost megírta, a koronavírus járványnak pozitív hozadéka is van: sokkal többen túráznak. A korlátozások óta a bezártság-érzet felerősítette a kirándulási vágyat és a természet szépségei iránti érdeklődést. Bizonyára nekik is könnyebb, ha nem kell otthonról vinni a vizet, nekik is hasznos a becsületkasszás frissítőpont. „Húszezernél is több új túrázó indult el tavaly a legendás Országos Kéktúrán. A Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útjait háromezer-kétszáz, az Alföldi Kéktúra túraösvényeit több mint kétezer frissen nekiinduló természetjáró kezdte el taposni 2020-ban. Mindhárom kéktúrarész esetében ez rekordnak számít” – írja közleményében a túrák üzembetartója, a Magyar Természetjáró Szövetség. Nagyon sokan teljes hosszában megcsinálták a kéktúrát: az 1171, 8 km-es szakaszt 387 túrázó teljesítette, a 541 km-es Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát 136-an, a 869 km hosszú Alföldi Kéktúrát pedig 89-en járták végig egy év alatt. Az igazolt túrázók összesen 604 ezer kilométert gyalogoltak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában