Létrehozva: 2020.10.25.

Bajkai: pártfinanszírozási kérdéseket is felvet az erzsébetvárosi áramlopás

A fideszes országgyűlési képviselő szerint Borka-Szász Tamás, a Demokratikus Koalíció (DK) VII. kerületi politikusa úgy állíthatott elő kriptovalutát hivatali helyiségében, hogy azt később pártja számára használhatta fel, és így pártfinanszírozási célt szolgált tevékenységével.

A kormánypárti politikus a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában arról beszélt: a VII. kerületi áramlopás súlyos ügy, ami komoly és megalapozott vizsgálatot igényel.

Az erzsébetvárosi önkormányzatnál a nyomozók egy számítógép-hálózatot foglaltak le, a gyanú szerint ennek erőforrásait bocsátották áruba az interneten. Fizetségként olyan virtuális valutát kaphattak, amit bűnözők is használnak illegális tevékenységük finanszírozására.

Bajkai István az mondta: a darkweb a sötét bűnözők világa, ezen a platformon cserél gazdát pénz, fegyver, információ és adat is.

Úgy fogalmazott: egy ilyen szervert nem lehet nem észrevenni, főleg egy olyan helyiségben, ahol rendszeresek voltak a megbeszélések, többek közt Niedermüller Péter DK-s polgármesterrel, Oláh Lajossal, a párt országgyűlési képviselőjével is. Ez egy hangos gép, nagy hőtermeléssel jár és nem hasonlít más számítógéphez – tette hozzá.

Bajkai István kiemelte: Niedermüller Péter az eset napvilágra kerülése után nem volt hajlandó a kamerák elé állni, csak egy bejegyzésben fejtette ki a véleményét. Ez egyrészt arra utal, hogy van mit meggondolnia, pontosan fogalmazni, másrészt a nyilatkozat nem is a bűncselekményt ítéli el, hanem arról szól, hogy Borka-Szász Tamás kellemetlen helyzetbe hozta pártját – mondta.

Kitért arra is, hogy korábban volt már egy tűzeset, ahol a DK frakció irodája feletti kapcsolószekrény gyulladt ki, akkor azt állapította meg a vizsgálat, hogy túlterhelés történt, de az okát nem tudták feltárni. Az áramlopási ügy felettébb gyanússá teszi azt a helyzetet is – hangsúlyozta Bajkai István.

Egy bitcoin bánya működtetése nagy energiaigénnyel jár, és a kapcsolószekrény túlterhelése miatt joggal vélhetjük úgy, hogy bitcoin bánya működött az irodában – mondta. Közölte: meggyőződése, hogy a szervert régóta működtetik, és folyamatosan használták az önkormányzat energiarendszerét, erőforrásait annak érdekében, hogy a DK-nak „pénzt gyártsanak”.

Valószínűleg önkormányzati beszerzés mögé elrejtették a videokártyák, a szerver beszerzését, az áram is ingyen volt, tehát nulla forint befektetéssel állítottak elő millió forintokat „– vélekedett Bajkai István.

„Mivel egy ilyen bitcoin bánya az energiaigény mellett rendkívüli felügyeletet is igényel – biztosítékrendszer, hűtés, állandó felügyelet – ami nem volt, nem csak loptak az önkormányzatnál, hanem veszélynek tették ki a dolgozók és ügyfeleik életét is” – jegyezte meg.

A műsorban Bajkai István elítélte azt, hogy a Facebook az október 23-i antikommunista felkelésről szóló Avanti ragazzi di Buda című olasz dal magyar fordítását közösségi alapelveivel összeférhetetlennek tartja, és közzétevőire egynapos tiltást vezet be. Úgy fogalmazott: a közösségi oldal pártszerűen működő intézménnyé vált, balliberális eszméket szolgál ki, és politikai harcot folytat a polgári eszmékkel szemben.  

A DK vezetőinek tudnia kellett a Nagy Áramlopásról

Ilyen óriási teljesítményű számítógépeket nem lehet eltitkolni, zúgnak és ontják a meleget.

Mint ismeretes rendőrségi házkutatás zajlott az erzsébetvárosi DK elnökének és önkormányzati képviselőjének, Borka-Szász Tamásnak az irodájában, miután tetten érték lopás közben. Borka-Szász a hivatali irodájában, önkormányzati áramforrásról végzett bitcoin bányászatot. Gyakorlatilag áramot lopott, ipari mennyiségben.

A bitcoin-bányászgépeket olyan brutális teljesítmény leadására tervezik, amely alkalmassá teszi több millió matematikai számítás és algoritmus futtatására. Mindehhez annyi extra alkatrészt kell beépíteni a számítógépbe, hogy rendszerint egy nagyobb fém- vagy fakeretre van szükség. Ráadásul olyan hangos, hogy a falakon is áthallatszik, és ömlik belőle a meleg. A gépnek éjjel-nappal mennie kell, hogy az hatékonyan működjön. Hazug volt tehát Niedermüller Péter DK-s polgármester nyilvános, drámai megdöbbenése párttársa lebukása után, hiszen kizárt, hogy a hivatal dolgozói előtt ismeretlen lett volna Borka-Szász virtuális bányászkodása. „Ha valaki járt abban az irodában, biztosan nem kerülte el a figyelmét a gép” – állítja Virágh Előd a VII. kerületi Fidesz-alelnöke, aki elmagyarázta, miért gyanítható, hogy a botrány sokkal súlyosabb, mint az első pillanatban látszott. Megjegyezte, bitcoinnal a legsötétebb ügyleteknél szokás fizetni: kábítószer, fegyver, prostitúció.

A házkutatás közben a rendőrség több tárgyi bizonyítékot lefoglalt, amelyek a bitcoin bányászatot segítették elő. A lopási ügy külön érdekessége, hogy Borka-Szász Tamás nemcsak a DK önkormányzati képviselője, és helyi elnöke, hanem a Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottság elnöke is. Borka-Szász tehát a pénzügyekért és a gazdaságért felelős személy, a kerület vagyonát kezeli.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán