Létrehozva: 2021.08.05.

Bajba jutott egy kisfiú és családja Kispesten, a szakemberek segítettek rajtuk

Már levélben kért segítséget a szakemberektől az édesapa, hogy ismét boldognak láthassa gyermekét. A lehetetlen küldetés végül mégis sikerrel zárult.

Szomorú levelet írt egy kispesti édesapa a Fővárosi Csatornázási Műveknek. Mint beszámolt róla kisfia beleejtette kedvenc kisautóját egy ivókútba. A játék elvesztése pedig mérhetetlen szomorúsággal töltötte el.

Az apuka arra kérte a szakembereket, hogyha esetleg véletlen megtalálnák akkor örömmel érte jönnének. Egy fotót is mellékelt az autóról.

A szakemberek megpróbálták a helyszínen és annak környezetében megtalálni a kisautót, de sajnos nem jártak sikerrel. A keresést irányító csoportvezető, Dvorácskó Gábor – két kisgyermek apukájaként – átérezve a kisfiú szomorúságát, nem tudott megnyugodni a történtek fényében.

Addig járt, amíg egy ugyanolyan kisautót be nem szerzett a gyermeknek. A vigasztaló ajándék átadására pedig csütörtökön személyesen került sor. A Fővárosi Csatornázási Művek közösségi oldalán megosztott képek alapján egyértelmű, hogy sikerült ismét mosolyt csalni a kisfiú arcára.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár