Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.12.08.

Baj van a márkás szaloncukorral – hatósági eljárás indult a cég ellen

Húszféle szaloncukrot ellenőrzött a hatóság, íme a vizsgálati eredmény.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt fogyasztóvédelmi vizsgálat szerint húsz karácsonyi nyalánkság közül mindössze egynek maradt el az összes tömege a megengedhetőnél nagyobb mértékben a dobozon szereplő adattól – ismertette a legutóbbi ellenőrzés eredményét szerdán az ITM.

Képünk illusztráció!
Fotó: Pixabay

A közlemény szerint az ITM akkreditált élelmiszer- és vegyipari laboratóriumának vizsgálata a szaloncukrok bevonatarányának és nettó tömegének megfelelő feltüntetésére terjedt ki. A húszféle csemege között a klasszikusnak számító zselés és marcipános mellett előfordult tiramisu ízű és tökmagkrémes is.

A szabályozásban megkülönböztetett három fajtából mártott és töltött édességeket ellenőriztek fele-fele arányban.

A túl vékony burokkal rendelkező szaloncukor tölteléke könnyen kifolyhat, a mártott termék a kevés bevonat miatt hamarabb kiszáradhat. A megfelelő arányt ezért előírások rögzítik, a töltöttek mindegyike megugrotta a 25, a mártottaké pedig a 20 százalékos limitet. Az elégtelen bevonat miatt tehát egyetlen szaloncukrot sem kellett bevonni.

Rendelkezés adja meg azt is, hogy a tételellenőrzés során legfeljebb mennyivel térhet el az előre csomagolt termék tömege a tájékoztatásban jelzettől. 100-200 gramm között 9 százaléknál nagyobb különbség már nem fogadható el. A Stühmer szaloncukor válogatás – 15 féle ízben (170g) termék dobozába az egyedileg megengedhetőnél is kevesebb szaloncukrot csomagoltak, az ügyben hatósági eljárás indult.

A vizsgált termékek tételes felsorolása ITT érhető el.

Az ünnepi ellenőrzéssorozat következő eleme a rázós fényfüzérek kiszűrésével a használók biztonságát védi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát