Létrehozva: 2020.04.17.

Az úton jött világra egy kisbaba Budafokon

Egy pár autóval indult el a kórházba, ám nem értek be időben. A mentőkhöz fordultak segítségért.

Az Országos Mentőszolgálat Facebook oldalán számolt be a történtekről. Egy kismamánál beindult a szülés, így autóval elindultak a kórházba, de nem jutottak el odáig, félre kellett állniuk, ekkor kérték a mentők segítségét.

„Bajtársaink percek alatt helyszínre értek, megvizsgálták a kismamát, akinek addig a mentésirányító telefonon nyújtott segítséget. Kiderült, megrepedt a magzatburok, így a rutinos életmentők gyors döntést hoztak. Egy rövid fájásszünetet 'kihasználva' , szinte egy mozdulattal áthelyezték a kismamát a mentőbe” – írták a bejegyzésben.

Az egészséges újszülött a mentő ajtajának csukódása után a következő fájással világra is jött. Ezt követően a helyszínre érkezett a Cerny Alapítvány koraszülött rohamkocsija, így a csecsemő és az édesanya is megfelelő ellátásban részesülhetett, és stabil állapotban érkeztek meg a kórházba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Már a nyolcadik vádlott is előzetes letartóztatásban van a moszkvai merénylet miatt + videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

INSIDER

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten