Létrehozva: 2020.07.09.

Az utca emberét már nem érdekli a veszély, keményen beszólt a magyar orvos

Sokan hiszik azt, hogy a koronavírus már a múlté, ezért már a boltokban vagy a tömegközlekedési eszközökön sem hordják a maszkot. Pedig a szakemberek óva intenek minket.

Bár Magyarország kiemelkedően jól védekezik a koronavírussal szemben, továbbra sem árt az óvatosság. A legfontosabb szabályokat okvetlenül be kell tartani, hogy a jövőben is eredményesen védekezhessünk. Dr. Lacza Zsombor, az OrthoSera Kft. ügyvezetője, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese továbbra is a legfontosabb védekezőeszköznek tartja a maszkot.

„A maszkviselés az egyetlen védekezési mód, amellyel jelentősen lehet csökkenteni a levegőben fertőző vírusok számát” – mondta a Borsnak.

„Mivel tudjuk, hogy a vírus elsősorban cseppfertőzéssel terjed, a maszkviselés a mi elsődleges védelmi vonalunk. A vírusok a kilégzett levegőcseppeken találhatóak meg, nem beszélve a tüsszentés vagy köhögés által a levegőbe kerülő cseppekről. Ha a maszkba köhög az ember, nem juttatja a levegőbe ezeket” – magyarázta a kutató.

Mit mondanak a hírességek, illetve az utca embere?

Bangó Margit előadóművész

Fotó: Bors

„Én nem megyek sehova, hiába enyhítettek a korlátozásokon, a maszkot és a rendszeres kézmosást is tartom azóta. A koncertek lassan indulnak el, ami már nagyon hiányzik, de hát az egészség a legfontosabb, ezért itthon főzök, sütök a családra”.

 

Csorba Józsefné: „Szerintem döntse el mindenki, hogy fontosnak tartja-e vagy sem a maszk viselését.”

 

Balázs Fecó énekes

Fotó: MTI

„Továbbra sem puszilkodom senkivel és tartom a távolságot is. Az otthonom pedig 80%-ban nem hagyom el, tényleg csak ha nagyon muszáj és boltba kell menni, de ezt is maszkban teszem meg. A koncertjeimet várom, augusztustól kezdődnek az estek, Balatonfüreden lépek fel először, nagyon bízom benne, hogy a második hullám nem szól közbe”.

 

Petró József: „Sok fiatal már nem hordja, de elvárná, hogy más igen. Én akkor veszem fel, ha tömegközlekedéssel utazom.”

 

Németh Lajos meteorológus

Fotó: Bors

„Jön a járvány második félideje. Nem gondolok erre minden nap, de bennem van, hogy még nem ment el a vírus és oda kell figyelnünk. A maszk már a mindennapjaim részévé vált, mindenképp viselem, mellette pedig rendszeresen fertőtlenítek”.

 

Paulo Martins: „Brazíliából jöttem, itt dolgozom. Minden ország előírását be kell tartani. Én csak szabad téren nem használom a maszkot.”

Gombos József: „Ha egy mód van rá, nem veszem fel, csak ha rám szólnak. Humbugnak tartom a koronavírust, influenzában többen halnak meg.”

 

Oszvald Marika színésznő

Fotó: Bors

„Ha boltba megyek, továbbra is maszkot viselek. Ha a családom jön hozzám látogatóba, akkor meg a kertbe ülünk ki beszélgetni, és fertőtlenítő is mindig van nálam. Szomorúan hallom, hogy jön a második hullám, ezután is odafigyelek”.

 

Rupa János: „Szerintem hülyeség a maszkviselés. Már sok helyen nem is kérik.”

Dávid Brigitta: „A magam és a környezetem védelme érdekében hordom a maszkot.”

 

Rózsa György műsorvezető

„A maszk mindig a nyakban lóg, úgyhogy a boltban mindenképp viselem és ha sétálok és nagyobb társaság felé közeledem, akkor is felteszem. Továbbá fertőtlenítek, bárhová is megyek. Ha leülök egy teraszos helyre, akkor figyelek, hogy a megengedett távolságban foglaljak helyet, de így van ez a lányommal, Csillával is. Amikor átjönnek a párjával, akkor ők a kert egyik végében, én a másikban ülök le és úgy beszélgetünk”.

 

Bakos Zsolt: „Engem nagyon zavar a maszk, mert nem kapok levegőt, és szédelgek, mintha be lennék rúgva. Ha rám szólnak, megmondom, hogy nem akarok elájulni.”

Horváth Judit: „Én azért hordom, mert kötelező, és bosszant, ha mások letolják az állukra vagy fel sem veszik.”

 

Rúzsa Magdi énekesnő

„Természetesen betartom a szabályokat, az előírások szerint a maszk viselését, a fertőtlenítés sem marad el, és tartom a távolságot is”.

 

Markó Károly: „Fontos a viselése. Használom is zárt térben és tömegközlekedésen.”

Huszár József: „Nem hordom. Én úgy gondolom, amúgy is megkapnám, ha rám kerülne a sor. Minek hordani piszkos maszkot?”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten