Létrehozva: 2021.09.27.

Az ózdi Gyurcsány-show szervezője szenvedett balesetet az M3-ason

A botrányos ózdi Gyurcsány-show szervezője, koordinátora az a férfi, aki szerdán este kocsijával súlyos balesetet szenvedett az M3-as autópályán. A PestiSrácok szerint nem helyi, hanem vélhetően olaszliszkai romák egy csoportja akadályozta a Gyurcsány-show sátránál, hogy leadják voksukat azok, akik nem a náci karlendítő Farkas Péter Barnabás jobbikos politikust – a Jobbik, valamint a DK, a Momentum, az LMP és az MMM jelöltjét – támogatják.

Gödöllő térségében szerdán este történt baleset az M3-son. Az autóban a baloldali előválasztási bohóckodás szavazólapjait szállították, azok teljesen szétszóródtak az úton – írja az Origo. A portál szerint a szavazólapok Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből származhatnak, ugyanakkor a Gyurcsány-show „szabályzata„ nem teszi lehetővé, hogy az előválasztási komédia közben ilyen módon szavazólapokat szállítsanak.

Érthető, ugyanis ha az urnákat utaztatják a szavazás közben, azokhoz könnyű lenne hozzáférni és a voksolás eredményét manipulálni. A Bennfentes.net másnap kereste fel a helyszínt, ahol még mindig szanaszét hevertek a szavazólapok, de nemcsak azok, hanem választási szórólapok is.

A kép jobbszélén vannak a szétszóródott szavazólapok / FORRÁS: PMKI ASZÓD ÖRS/ BALESET-INFO.HU
A megtudta, hogy a BMW-t egy ózdi férfi, B. László vezette, aki nem más, mint a botrányok alatt roskadozó ózdi Gyurcsány-show koordinátora. A szakállas, fiatal férfi több fotón is látható azok közül, amelyeket a PestiSrácok.hu hozott nyilvánosságra annak kapcsán, hogy ózdiak állítása szerint napokon keresztül idegen romák egy csoportja akadályozta az embereket szavazatuk leadásában a sátornál. Az egyik sértett azt állította: miután kiderült, hogy nem a jobbikos Farkas Péter Barnabásra akar szavazni, egyszerűen megfogták a grabancát és kitették a sátorból. Lefényképezte B. Lászlót, a fotót kitette a Facebookra és azt írta mellé: ez a férfi távolította el a sátorból. A sértett azt sejti, hogy a történtekhez a Jobbiknak lehet köze. Mindeközben B. László szerepel egy másik ózdi férfi fotóin is, aki roma verőemberekről panaszkodott. A baloldali fotó bal szélén B. László áll, jobb oldalon pedig profilból egy Farkas Péter Barnabásra megszólalásig hasonlító férfi. Hiába kérdezték meg tőle, ő van-e a képen, a kérdésre nem reagált / FORRÁS: PS Sajnálatos módon B.-t hajnalban súlyos autóbaleset érte, ezért állt ma le Ózdon a szavazás is – olvasható Fidrus posztjában.
Az ózdi előválasztási komédia egyébként is kezd tragédiába fordulni. A roma balhé után ugyanis egy 2018-ban, Lengyelországban készült fotó is előkerült Farkas Péter Barnabásról, amelyen a politikus náci karlendítés közben látható, a háttérben pedig Dávid-csillag és „jude”, azaz „zsidó„ felirat látható.
Megkereste a portál B. László Facebook-profilját és összehasonlították a birtokukban lévő, romák körül látható férfi képével. Az azonosság nem kérdéses. Közösségi oldaláról az is kiderül, hogy B. László sem pusztán koordinátor: ő maga is politizál a hódmezővásárhelyi baloldali polgármester, Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom színeiben. Találtak több fotót is az oldalán, amelyen az MMM logó látható. Többek közt a profilképe is ilyen.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast