Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.05.28.

Ez így nincs rendjén, éppen tőlük kell elvenni a pénzt?

Több ellenzéki vezetésű városban és budapesti kerületben csökkentették az óvónők munkaidejét és ezzel együtt a bérüket, olyan túlmunkát végeztetnek velük, ami nem tartozik a munkakörükbe. Máshol úgy írták ki a szabadságukat, hogy közben folyamatosan dolgoztak otthonról.

Az óvónőkön kezdett el spórolni több ellenzéki önkormányzat is: régi szocialista módszerhez folyamodva az az első, hogy megszorításokkal reagálnak a válságra és a legkiszolgáltatottabb dolgozókon kezdik a költségcsökkentést. Az óvónőkkel titoktartási szerződést írattak alá, így – érthetően – nem vállalták arcukat és nevüket, mikor elmesélték lapunknak, hogyan rövidítik meg őket.

Képük illusztráció (Fotó: shutterstock)

Főváros, 13. kerületi óvónő: kiírták a 12 nap szabadságát, közben végig dolgozott

„Óriási munkahelyi visszaéléseket tapasztalok egyébként már évek óta, a home office-t pl. úgy várták el, hogy sem munkaeszközt, sem internetet nem biztosítottak, ezt saját zsebből kellett állni. De akkor lepődtem meg igazán, amikor a főnököm felhívott, hogy holnaptól kiír szabadságra, de közben otthonról dolgozzak tovább.”

Hatvani óvónő: a bérük 60 százalékát kapják meg

„Nálunk az óvodai dolgozók minden tagja 60%-os állásidőn van, kivéve a vezetőt, mert ő bent van, és így teljes bért kap.”

Főváros, 18. kerületi óvónő: kötelezően kivetették velük a szabadságot

„Az összes szabinkat kivetették, csak hét nap maradt az év hátralévő részére. Hiába szeretnénk nyaralni menni, már nem lehet. Dühítő!”

Algyői óvónő: felajánlották a fizetésüket, csak épp nem tudtak róla

„Kiborultunk, mert az önkormányzati lapból értesültünk arról, hogy állítólag mi felajánlottuk a nehéz helyzetben lévő önkormányzat számára a bérkiegészítésünket. Elvették tőlünk ezt is, a cafeteriát is, de úgy tálalják a közvéleménynek, hogy önként lemondtunk róla.”

Főváros, 9. kerületi óvónő: elvették tőlük az összes pluszpénzt

„A márciusi cafeteriánkat elvonták, áprilisban nem kaptunk már ügyeleti pénzt, és most a korábban kapott plusz pénzeket is elvették. Szinte az összes szabadságunkat kivetették velünk, abszolút nem időarányosan. Olyan munkákat kellett elvégeznünk, ami egyáltalán nem tartozik a munkakörünkbe… El vagyok teljesen keseredve, nem tudom, hogy így mi lesz velünk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát