Létrehozva: 2020.09.17.

Az ördögtől való félelmében gyilkolta meg feleségét az érdi férfi

Azzal magyarázta tettét, hogy azt hitte, Lucifer megszállta kedvesét. A férfi már régóta zavarokkal küzdött.

Szerző Ripost

Jogerősen kényszergyógykezelésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön azt a férfit, aki brutálisan megölte feleségét, mert azt hitte, az ördög beszél hozzá – tudatta a bíróság közleményben.

Az eljárás adatai szerint a férfi és a nő húsz éve ismerték egymást, 2012 óta házastársak voltak. A férj 2010 óta bipoláris affektív zavarban szenvedett, gyógyszereit rendszertelenül szedte, az orvosi kezelésekre nem megfelelő gyakorisággal járt. A nő tudott férje betegségéről, orvosi ellátását gyakran ő kezdeményezte.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A vádlott állapota 2019 szeptemberétől romlott, kezelőorvosa munkaképtelennek nyilvánította. 2019 októberében új gyógyszert írtak fel neki, azonban állapota tovább romlott. Emiatt 2019. november 7-én felesége kíséretében a férfi ismét felkereste orvosát, aki újabb gyógyszert írt fel számára. Miután a vizsgálat véget ért, a házaspár hazatért és a férfi különböző kapszulákat vett be.

Másnap hajnalban a férfi felébredt, dühös lett és úgy érezte, hogy felesége korlátok közé szorítja. Szólt a feleségéhez, aki válaszolt neki, azonban a férfi úgy érezte, hogy az ördög beszél hozzá. Ekkor magához vett egy kést, azzal többször megszúrta, majd különböző módon bántalmazta a nőt, akinek az ágyát is megpróbálta felgyújtani. Aztán a kora reggeli órákban a vádlott autóval az Érdi Rendőrkapitányságra hajtott és bejelentette, hogy megölte a feleségét.

Az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat az ügyben.

Az együttes igazságügyi elmeorvos-szakértői és pszichológus szakértői vélemény alapján a bíróság megállapította, hogy a vádlott a cselekmény idején olyan kóros elmeállapotban szenvedett, ami miatt képtelen volt tette következményeinek felismerésére és az ennek megfelelő cselekvésre. Ugyanakkor betegségéből adódóan a vádlott esetében fennáll a bűnismétlés veszélye.

A Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön távmeghallgatás útján megtartott nyilvános előkészítő ülést követő tárgyaláson a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vád alól a férfit felmentette, egyúttal elrendelte kényszergyógykezelését. Az elsőfokú ítéletet valamennyi fél tudomásul vette, így az jogerős.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

A Szeretet angyala vigyáz ránk március 26. és 30. között

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár