Létrehozva: 2020.03.13.

„Az életem a tét, ne bántsatok a szájmaszk miatt!”

Segélykiáltást tett közzé egy fiatal nő, aki májátültetésen esett át. Mint írja, rengetegen bántják a szájmaszk miatt, pedig neki az életét mentheti meg.

8 éve kapott új esélyt az életre egy fiatal nő a májátültetéssel. Élete végéig gyógyszereket kell szednie, amik az immunrendszerét gyengítik, hogy az új szervet ne lökje ki a szervezete. A védekezőképessége így olyan gyenge, mint egy kisbabáé: könnyen elkaphat egy fertőzést, ami másnak meg se kottyanna, de számára életveszélyes lehet.

Fotó: Shutterstock

„Ez az élet azzal jár, hogy elővigyázatosnak kell maradni. Minden gyümölcsöt háromszor kell megmosni, nem matathatok a szememben-számban, nem puszizkodhatok ismeretlenekkel, betegekkel, nem szabad immunerősítőt szedni és gondolkodás nélkül belevágni dolgokba„ – sorolja a fiatal lány. Mint elmesélte, a Balaton mellett élt, de „kalandvágyból” Budapestre költözött, ahol elkezdett egy tanfolyamot. 3 hete hordja az extra szűrővel felszerelt szájmaszkot és a cérnakesztyűt, nehogy elkapja az influenzát vagy a koronavírust.

„Felértem Budapestre a szokásos vonatommal. Kinyílt a villamos ajtaja, és két fiatal srác gúnyosan köhögni kezdett, majd a két köhintés közé cinikusan a “koronavírus” szót mondogatták és engem néztek” – meséli egy átlagos napját. Átszálláskor két nő gyorsan előkapta a zsebkendőjét, majd az arcukat takarva elkezdték hangosan kibeszélni. „Ekkor már eltörött nálam a mécses és felhívtam anyukámat” - teszi hozzá. Édesanyja megvigasztalta és azt mondta: ne másokkal törődjön, csakis a saját egészségével.

”Legszívesebben a nyakamba akasztanék egy táblát azzal a felirattal, hogy: Immungyengített vagyok és nem szeretnék többször kórházban az életemért küzdeni, kérlek tartsd tiszteletben!” - írja a lány. „Ti, akik hasonló helyzetbe kerültök, kérlek benneteket, hogy ne foglalkozzatok ezekkel a megnyilvánulásokkal! Nem ők fognak meglátogatni a kórházban benneteket és nem fognak értetek aggódni! Legyetek bátrak és figyeljetek az egészségetekre, mert kaptunk még egy lehetőséget!„ – biztatja a lány sorstársait.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

life.hu

Kiss Ramóna és testvére, Debóra: "Amikor én megkomolyodtam, ő akkor őrült meg"

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

INSIDER

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten