Létrehozva: 2019.01.23.

Az egész falu megdöbbent: így akart végezni szüleivel a magyar tinédzser

A 19 éves Kristóf bérgyilkost fogadott.

Felbolydult az élet egy aprócska Fejér megyei településen, miután ki­derült, hogy egy 19 éves a saját szüleire mondott ki halálos ítéletet, és bérgyilkossal akarta eltetetni láb alól a felmenőit. Többektől is segítséget kért, egymillió forintot ajánlott annak, aki segít végrehajtani ördögi tervét. A rendőrség azonban még időben elkapta, azonnal letartóztatták, és hétfőn már őrizetbe is vették a fiúk.

"Még mindig nem tértem magamhoz – mondta a Borsnak egy neve elhallgatását kérő asszony. – A két fiút tisztességgel nevelték és taníttatták a szülők. Közel tíz éve költöztek ide Érdről, a fiúk egy jó hírű, vallásos iskolába jártak" – tette hozzá a környékbeli.

A rendőrség gyanúja szerint Kristóf az örökségért akart vé­gezni a szülőkkel. A helyiek szerint ez nagyon is reális lehetőség, hiszen Gy.-ék nem szűkölködnek.

"Nem igazán keverednek az itteniekkel, még vásárolni is Pestre járnak. De azt tudjuk, hogy valóban el vannak eresztve anyagilag, azt hallottuk, hogy amikor ideköltöztek, két telket is megvettek egyszerre. Korábban egy vendéglátóegységük volt, a családfő jól menő vállalkozó. Csendesen éltek, nem gondoltuk volna, hogy baj lenne a fiúkkal. Kristófot csak elvétve láttuk, busszal járt iskolába, egy másik településre. Elképzelni sem tudnom, mi az, ami egy kamasz fiút ilyen borzalomra késztet. Itt mindenki úgy tudja, hogy a szülők szeretik a fiaikat és szépen is nevelik mindkettő srácot. Nem ér­tem, mi szüksége lett volna a pénzre Kristófnak, hiszen ha kért, kapott" – ingatta a fejét az asszony.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit kizárólag kalapemelést és szalutálást érdemel – a történetben szereplő Péter pedig mély megvetést és egy vödör sz*rt

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár