Létrehozva: 2021.06.22.

Ártatlan tréfának indult: ájultan esett össze az autószerelő

Első gyakorlati napján szerette volna megviccelni a tanulóját a Pest megyei autószerelő, ám a tréfa nem úgy sült el, ahogy szerette volna.

Tanulóját szerette volna megtréfálni első gyakorlati napján az a Pest megyei autószerelő, aki egy gumiabroncsoszlop mögül előugorva kiáltott rá a gyanútlan fiatalemberre. A meglepetés azonban túl jól sikerült, a padaván ugyanis hatalmas erővel verte orrba mesterét ijedtében, aki ettől ájultan esett össze - írja Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat.

Képünk illusztráció!
Fotó: Facebook

„Az 50 év körüli férfi ugyan még a műhelyben magához tért, súlyos agyrázkódása miatt semmire sem emlékezett és az orra is megsérült. A mentők végül stabil állapotban, aggódó tanonca kíséretében szállíthatták kórházba a mókázó autószerelőt, akinek mielőbbi felépülést kívánunk!” – olvasható a közleményben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra

INSIDER

Járványveszély: a kormány megvédi a perrel támadott gyermekorvosokat