Létrehozva: 2019.04.21.

Autós üldözés Budapesten, szirénázó rendőrök elől menekült a férfi

Szinte filmbe illõ jelenetek játszódtak le a fõvárosban.

Brutális autósüldözés volt a fővárosban, egy sofőr ugyanis a negyedik kerülettől egészen Kerepesig rongyolt, rendőrökkel a sarkában. Kiderült, hogy a sofőrnek még jogosítványa sem volt. Most eljárás indult a férfi ellen.

Szinte filmbe illő autósüldözésnek lehettek tanú a járókelők, amikor egy sofőr fényes nappal rendőrökkel a sarkában menekült a IV. kerületből. A Bors úgy tudja, hogy egy autó vásárlása fajult egészen idáig: K. Tibor ugyanis alig két hete kocsit akart venni, a vásárlás előtt szeretett volna egy próbakört is tenni a kocsival. A IV. kerület egyik kereszteződésénél azonban zsarukba futott, akik kiszúrták, hogy egy, a vezetéstől eltiltott férfi ül a volán mögött. Több sem kellett nekik, azonnal jelezték a sofőrnek, hogy húzódjon le, Tibor azonban másképp gondolta: megállás helyett a gázra taposott, a kocsik és a rettegő autósok között lavírozva rontott előre, a villogó-szirénázó rendőrökkel a nyomában. Út közben még egy rendőrautónak is nekiment.

Egészen Kerepes határáig eljutott, ahol azonban sikerült őt megállítani a zsaruknak. A rendőrség a lapnak megerősítette, hogy a férfinek valóban nem volt jogosítványa, a férfi ellen eljárás indult, továbbá jelenleg is szakértő vizsgálja az esetet. Alkoholt ugyan nem fogyasztott az eset előtt, azt azonban még vizsgálják, hogy drogos befolyásoltság alatt állt-e.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast