Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.04.21.

Autósmozi adta az ötletet: autósmiséket tart egy Fejér megyei plébános

Autósmiséket tart a Fejér megyei Előszállás plébánosa, Mihályi Miklós a koronavírus-járvány idején.

A plébános elmondta: az első autósmisét húsvétvasárnap tartották. A kicsi, ötven templomlátogatót számláló egyházközség vezetője nem akarta, hogy szétessen a közösség a járvány és a korlátozások miatt, ugyanakkor az egészségügyi előírásokat sem szerette volna megszegni. A Velencei-tó partján eltöltött gyermekkori nyarai, az esti autósmozizások adták az ötletet, hogy kidolgozza az autósmise szabályrendszerét.

Fotó: 123rf

Az autók öt perccel a szentmise előtt gördülhetnek a templom elé, szembe a templomajtó elé költöztetett oltárral. Az autók ablakait csak egy oldalon lehet lehúzni, hogy „még véletlenül se vigyen át vírust egy kis szellő”, az áldozást pedig lélekben végzik.

A sofőrök egyben ministránsok is, átváltoztatásnál és úrfelmutatásnál a megszokott csengők helyett az autókürtök szólnak – mondta. A szentmise végén a plébános minden autót külön-külön megáld, ez egyben az elbocsátás is. A plébános tehát egyben forgalomirányító is, aki megkapta az áldást, annak el kell indulnia, hogy elkerüljék az esetleges koccanást vagy azt, hogy valaki kinyissa az ajtót és beszélgetni kezdjen – írja az MTI.

Mihályi Miklós elmondta: húsvétkor és az azt követő vasárnapi misén is 26 autó volt a templom előtt, ami egy ilyen kis közösségben nagyon szép szám. Ezért úgy döntött, minden héten megtartja az autósmisét.

„Nincs ebben szenzáció, az autósmise ugyanolyan szentmise, mint a többi, ugyanaz a lényeg, mint kétezer éve: egy Krisztusban hívő közösség hétről hétre szeretne találkozni a mesterével„ – tette hozzá Mihályi Miklós.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét - kép

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

life.hu

Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

magyarnemzet.hu

A magyar válogatott Norvégia legyőzésével avatta fel az Alba Arénát + videó

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát