Létrehozva: 2021.04.08.

Autista nevelt lányát molesztálta egy 70 éves keszthelyi férfi

Egy autista kislány ellen elkövetett szexuális erőszak, illetve két gyermekpornográfiával kapcsolatos ügy miatt három ember ellen emeltek vádat Zalában.

Egy autista kislány ellen elkövetett szexuális erőszak, illetve két gyermekpornográfiával kapcsolatos ügy miatt három ember ellen emeltek vádat Zalában – tájékoztatott a Zala Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.

Pirger Csaba közlése szerint szexuális erőszak miatt kell bíróság elé állnia annak a 70 éves keszthelyi férfinak, aki 2012 óta élt együtt egy nővel és annak korábbi házasságából származó, enyhe-középsúlyos autista kislányával, aki érzelmileg is kötődött hozzá.

Fotó: Pixabay

A férfi 2019 nyarán a keszthelyi albérletükben szexuális kapcsolatot létesített a nevelése, felügyelete alatt álló, 12. életévét még be nem töltött kislánnyal.

A szóvivő egy másik ügy kapcsán arról számolt be, hogy egy Zalaegerszegen élő 26 éves férfi 2016-tól több mint egy éven át hetente pár napot töltött a barátnőjénél egy Lenti környéki településen, ahol a nő a szülei segítségével egyedül nevelte az akkor alig kétéves lányát. A férfi a kislánnyal jó kapcsolatot alakított ki, számos alkalommal készített mobiltelefonnal fényképeket róla.

A férfi rendszeresen látogatott pornográf weboldalakat, illetve saját szexuális aktusait is többször felvette a telefonjával. A nő tudta nélkül több alkalommal is pornográf fényképfelvételeket készített az alig kétéves kislányról, később pedig a vele közös háztartásban élő, ugyancsak két év körüli unokaöccséről is.

A Lenti Járási Ügyészség gyermekpornográfia miatt emelt vádat ebben az ügyben.

Pirger Csaba közölte továbbá: egy 40 éves keszthelyi férfinak szintén gyermekpornográfia miatt kell felelnie, miután éveken át gyerekekről készült kép- és videofelvételeket töltött le a számítógépére, amiket telefonon vagy külső adathordozón is tárolt.

Tavaly februárban javításra szervizbe vitte a hordozható számítógépét, az üzlet munkatársai ekkor fedezték fel, hogy a gépen pornográf felvételek találhatók gyerekekről, ezért értesítették a rendőrséget.

A nyomozók a házkutatások során különböző adathordozókon összesen több mint 22 ezer, gyerekeket ábrázoló pornográf kép- és videófelvételt találtak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Így örült a magyar győzelemnek a Puskás Arénában Orbán Viktor (VIDEÓ)

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán