Létrehozva: 2021.03.07.

Átoltottság: megelőztük az osztrákokat és a németeket, az EU-ban 2. helyen vagyunk

Nagyon jól haladunk, Magyarországon a beoltottak aránya több mint másfélszerese az EU-s átlagnak.

Átoltottság tekintetében megelőzzük az osztrákokat, a németeket és a franciákat is. A magyar átoltottsági arány 9,72%, az uniós átlag csak 6,12%. Magyarország az átoltottság tekintetében már a második helyen áll az Európai Unióban. Az itthon beoltottak aránya másfélszerese az uniós átlagnak.

Mivel az Európai Unió központosított vakcinabeszerzése csődöt mondott, a csigatempó miatt sok ország lemaradt. Azok az országok tudnak haladni, akik önállóan is szereztek be vakcinát. A kormány vakcinastratégiája példaértékű, ezért látványos a haladás Magyarországon, egyre nő az átoltottság.

„Az EU-nak is volt lehetősége arra, hogy gyorsan és hatékonyan vakcinákat nyújtson az európaiaknak, és megvédje az állampolgárokat. Nem élt ezzel a lehetőséggel. Ezért nekem az alkotmányunk szerint felelősségteljesen kellett cselekednem polgáraink védelme érdekében. Természetesen Magyarország továbbra is támogatja az Európai Bizottságot, de látjuk azt is, hogy az USA, Nagy-Britannia, Izrael és Szerbia jóval előttünk járnak. Ezért kerestem más lehetőségeket, a kínai és az orosz vakcina pedig elérhető volt. Számomra nincs keleti és nyugati vakcina, csak jó és rossz. Emellett Oroszországban és Kelet-Európában régóta más az oltási kultúra. Az orosz oltással sokkal korábban felszámoltuk a gyermekbénulást, mint a Nyugat. Az életmentés és az emberek szabadságának visszaadása pedig fontosabb, mint bármilyen politikai megfontolás„ – magyarázta a hét elején Orbán Viktor a Bild-nek.

Országszerte jól haladnak az oltások beadásával – ez derült ki az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti helyszíni tudósításaiból.

Janecskó Mária, a Szent János kórház oltóközpontjának vezetője elmondta: Pfizer-, illetve Szputnyik vakcinával oltják a háziorvosok által küldött, többnyire idős betegeket, naponta mintegy két-háromszázat.

Az oltási hajlandóság az egészségügyi dolgozók és a lakosság körében is magas, a mellékhatások nagyon enyhék, a Szent János kórház oltóközpontjában komolyabbat még nem tapasztaltak – mondta a szakember.

Suba László vámospércsi háziorvos az oltás menetéről szólva elmondta: adategyeztetés után elvégzik a szükséges vizsgálatokat – vérnyomást, testhőmérsékletet, pulzust mérnek, és ha minden rendben, beadják az oltást. Félórás várakozást követően újabb vizsgálat következik, és ha minden rendben, az oltakozó megkapja az oltási igazolványt és mehet haza – tette hozzá Suba László.

A háziorvos elmondta, hogy akiket telefonon megkeresnek, többnyire örülnek az oltásnak, meg se kérdezik, milyet kapnak, és ha a helyszínen derül ki, hogy kínai, azt is örömmel fogadják.

Folyamatosan zajlik az oltás, már 981 401 fő a beoltottak száma, közülük 307 573 fő már a második oltását is megkapta. A járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, egyre nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, a kormány ezért is döntött a korlátozások szigorításáról, amelyek hétfőn lépnek életbe. 6201 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 466 017 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 108 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 15 873 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 335 512 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 114 632 főre emelkedett. 7445 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 778 -an vannak lélegeztetőgépen. Az oltási program rendben, ütemezetten és hétvégén is zajlik, közel 400 ezer regisztrált idős oltását végzik ezekben a napokban is a háziorvosoknál a Sinopharm és a Moderna oltóanyagokkal és a kórházi oltópontokon a Pfizer-vakcinával. Egyedül az AstraZeneca-vakcinával való oltás került felfüggesztésre, erre a jövő hét második felében kerül sor.

A koronavírus-járvány harmadik hulláma Európa-szerte erősebbnek bizonyult az eddigieknél. A drasztikusan emelkedő betegszám miatt a kormány a korlátozások szigorításáról döntött. Most azért kell zárni, hogy minél hamarabb újra nyithasson az ország. Éppen ezért két hét szigorításról döntöttünk abban a reményben, hogy húsvétkor újra tudjuk indítani az életet. A korlátozásokról szóló kormányrendelet pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben. Lásd: https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/49938f217e712ce35fbd9be13af1113f65703127/megtekintes A minden eddiginél nehezebb, március 8-tól március 22-ig tartó két hétben életbe lépő újabb védelmi intézkedések a következők.

  • Az üzleteket be kell zárni. Kivétel: az élelmiszerüzletek, a patikák, a benzinkutak, a drogériák, a dohányboltok, gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenységhez nélkülözhetetlen anyagokat és eszközöket árusító üzletek, valamint az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletek, a piac és a termelői piac.
  • Minden szolgáltatás szünetel, kivéve a magánegészségügyi-, szociális-, pénzügyi-, postai, járműszervíz-szolgáltatásokat. A nőnapra tekintettel március 8-án, hétfőn a virágboltok nyitva maradhatnak, de utána nekik is be kell zárniuk.
  • Az éttermekben továbbra is lesz lehetőség elviteles vásárlásra.
  • Az óvodák és az általános iskolák a tavaszi szünet végéig nem nyithatnak ki, a digitális oktatás tartalmi feltételeit az érintett miniszterek határozzák meg. Az önkormányzatok kérésére a kormány hétfőtől is biztosítja az óvodákban és az iskolákban a gyermekfelügyeletet: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/gulyas-lesz-gyermekfelugyelet-hetfotol-az-ovodakban-iskolakban A középiskolákban és a felsőoktatásban a digitális oktatás továbbra is fennmarad. Az alacsony fertőzési számokra tekintettel a bölcsődék nem zárnak be.
  • Az esti kijárási tilalom továbbra is érvényben marad este 8 óra és reggel 5 óra között. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges. Igazolásminta: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/kijarasi-tilalom-alatti-munkavegzesrol-szolo-igazolas-letoltheto-igazolas-minta

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast