Létrehozva: 2021.04.15.

„Saját életét adta azért, hogy másokét megmentse” – árván maradt Krisztina két gyönyörű kislánya a koronavírus miatt

Az ápolóként dolgozó kétgyermekes édesanya, mindössze két hét után férje után halt meg. A nagyszülők vigyáznak az árva gyerekekre.

Borzalmas tragédia történt egy szolnoki családdal. A kegyetlen vírus miatt árván maradt két tüneményes (14 és 15 éves) kislány.

Az édesanyjuk, Zajacz Krisztina egészségügyi dolgozó volt és a kezdetektől helyt állt a járvány-helyzet alatt. A kislányok édesapja, Szőlősi-Tóth Csaba, 2 héttel az édesanya előtt vesztette életét a koronavírus miatt.

Gréti és Lilla szüleikkel nagyon boldogok voltak, még el nem ragadta őket a vírus
Fotó: YouTube

Gréti és kishúga fájdalma felfoghatatlan, hiszen mindössze pár nap leforgása alatt veszítették el a szüleiket. A kisiskolás lányokat nyugdíjas nagyszüleik vették magukhoz, így nagyon nagy szükségük van minden támogatásra. Épp ezért a Verseghy Ferenc Gimnázium igazgatója adománygyűjtést kezdeményezett a család számára.

„Az édesanya (Zajacz Krisztina) egészségügyi dolgozó volt, aki saját életét adta azért, hogy másokét megmentse. Az édesapa (Szőlősi-Tóth Csaba), aki 2 héttel az édesanya előtt vesztette életét, szintén fantasztikus ember volt. A család fájdalma leírhatatlan. Kérem fogjunk össze Grétiért és Lilláért” – írta bejegyzésében a család egyik barátja.

A családról készült egy szívszaggató búcsúvideó is, íme:

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold