Létrehozva: 2021.06.21.

„Apa nem jön haza... Százszor halunk utána minden nap!” – sír a Covid-árvák mamája

Alpár 40 évesen került műtüdőre, súlyos állapotban, miután megkapta a koronavírus-fertőzést. Még három hétig küzdött az életéért, de a kór végül legyőzte. Covid-árvák siratják.

Alpár ereje teljében volt, amikor elkapta a koronavírust: Covid-árvák siratják – egy 8, egy 5 és egy 3 éves csöppség. Több mint egy hónapja temették el, családja még nem tudta feldolgozni az elvesztését. A Ripost7-nek a férfi édesanyja számolt be a történtekről, de nem akarta, hogy a család fényképpel szerepeljen.

A Covid-árvák a járvány nagy vesztesei (Képünk illusztráció)
Fotó: getty images

„Elveszítettük a fiamat és itt maradt három pici gyerek meg a 32 éves özvegye” – számolt be lapunknak a 61 éves Fazekas-Papp Ágnes. „A menyem tavaly veszítette el az édes­anyját is, szóval kemény lapokat oszt nekünk a sors. Nehéz a mindennapokat megélni, kimenni az utcára, a játszótérre... Ha mellém ül egy apuka a kisfiával, ömlik a könnyem, és azt kérdezem magamtól, hogy miért? Miért pont velünk történt ez meg?! Újra nyit a világ, újra halad minden, de mi nem, nekünk ez nem adatott meg, hiába tettek meg mindent az orvosok. Mindenki pszichológushoz jár a családban... Az 5 éves kislány távcsővel kémleli az eget esténként, mert azt mondtuk neki, hogy apa többet nem jön haza, fent van a csillagokban. Ha felhős az ég, akkor azt mondja: 'Anya, becsaptál, nincs ott csillag, akkor most hol van apa, és mikor jön már le onnan a csillagokból?' A mai napig emlegetik, hiányzik nekik, a 3 éves a bejárati ajtó előtt ül és várja, hogy az apja hazaérjen... És el kell neki mondani, lehetőleg megnyugtató mosoly kíséretében, vigasztalóan, hogy apa nem jön haza... Meghalok, százszor halunk utána minden nap!”

Fazekas-Papp Ágnes számára vigasztaló gondolat, hogy fia betegsége idején egy olyan program elindítóivá váltak, ami azóta is megkönnyíti a covidos vagy kómában fekvő betegek életét.

„Amikor felhívtak minket, hogy a fiam nagyon rossz állapotban van, menjünk be hozzá, tudtuk: ez azt jelenti, hogy búcsút kell vennünk tőle, hiszen látogatni egyébként nem lehetett. A gyerekeket nem vihettük be, de felvettük a hangjukat, hátha segít a fiamnak, ha hallja őket. A telefont beletettük egy zárható nejlonzacskóba és előálltunk azzal a kéréssel, hogy szeretnénk bevinni és lejátszani a hangfelvételt. Bár mindenki csodálkozó szemmel nézett, de igent mondtak. Így bevittük, és elindítottuk a fiam fülénél. Akkor már 17. napja volt mélyaltatásban, így nem tudjuk, mit érez és hall, de a felvételen a gyerekek elmondták, hogy miért szeretik és mennyire várják haza. Ekkor megjelent egy könnycsepp a belső szemcsücskében. Innen mégis tudtuk, hogy eljutott hozzá a hangunk. Mondtuk neki: 'Nem hagyunk magadra, és a gyerekek is szeretnek. Küzdj, mert sikerülni fog!' Sajnos nem sikerült, de 4 napot még gépen volt, életben, ennyit nyertünk mi is. Tudom, hogy a fiam keményen küzdött ezzel a rettenetes betegséggel” – mondta könnyek között az édesanya, a Covid-árvák nagymamája.

Képünk illusztráció
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Hangüzenet a betegeknek

Mélyaltatásban lévő és Coviddal küzdő betegeknek játsszák le a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet dolgozói azokat a családtól kapott hangüzeneteket, amelyek a KAPOCS program keretében érkeznek. Azért teszik ezt, mert hisznek abban, hogy a hozzátartozó biztató szavait hallják, és ez segítheti a beteg felépülését. Szeretteink jelenlétének a hiánya a kórházi tartózkodás alatt vagy a koronavírus-fertőzéssel harcolva még fájóbb, a betegséggel való küzdelemben pedig rengeteg erőt adhatnak az otthonról érkező üzenetek, a kellemes közös emlékek felidézése. A hozzátartozó hangja pozitív hatású, megnyugtató. Fotó: facebook „Eljut hozzájuk az üzenet. Amikor megláttam, hogy a Gottsegen elindította ezt a programot a mi példánkat követve, fél napot sírtam. Tegyék, mert ez a betegeknek segíthet!” – mondta a gyászoló édesanya, Fazekas-Papp Ágnes.

Már több mint 200 millió forint gyűlt össze az árvák megsegítésére

A világon egyedülálló kezdeményezés a Regőczi István a Koronavírus Árváiért Alapítvány létrehozása. Áder János köztársasági elnök és felesége magánvagyonukból alapították, és egy hónap alatt több mint 200 millió forint gyűlt össze a Covid-árvák támogatására. Az egész ország megmozdult, nagyvállalkozók, polgármesterek támogatták az alapítványt, de olyan gyerek is volt, aki a zsebpénzét ajánlotta fel. A TV2 a Neked énekelek című gálaműsorral 101. 824 .210 forintot gyűjtött az alapítványnak. Noha a pénzügyi felajánlást a legkönnyebb kezelni, nagyon sokan ajánlottak online korrepetálást vagy sportolási lehetőséget, egy ügyvéd a szakmai segítségét ajánlotta fel.

Eddig több mint 100 megkeresés érkezett az alapítványhoz. Rengeteg gyerek szorul segítségre, körülbelül 800-an maradtak árván a járvány idején, vannak köztük, akik mindkét szülőt elveszítették.

Mivel az alapítványnak nincs adatbázisa, a hazai karitatív szervezetek – mint a Máltai Szeretetszolgálat vagy a Katolikus Karitász – segítségével érik el azokat, akiknek támogatásra van szükségük.

Aki megteheti, segítsen! A Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért bankszámlaszáma: 11705084-21448492

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bizarr jelenettel folytatódik a TV2 sikerműsora

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin