Létrehozva: 2021.05.04.

Drámai részletek, rockzenészt szúrt le apa és fia Dunavarsányban

Válóperük napján indult feleségéhez és annak új élettársához a dunavarsányi D. Sándor és fia, Sanyi. Apa és fia bosszúra éhezve érkezett K. Gyulához, akit a saját udvarán több szúrással megöltek, majd elmenekültek.

Véres szerelmi dráma húzódhat a szörnyű, hétfő hajnali gyilkosság hátterében, amely sokkolta a dunavarsányiakat. A település egyik közkedvelt, rockzenészként is jól ismert lakóját ugyanis kegyetlenséggel gyilkolta meg egy apa és annak fia, idősebb és ifjabb D. Sándor. Idősebb D. Sándor felesége, Évike pár hónappal korábban Gyuláért hagyta el a családját, Sándorral éppen a gyilkosság napján lett volna a válóperük.

Fotó: Bors

Egyetlen táskát vitt magával Évike

Évike pár hónappal ezelőtt jelentette be Sándornak, hogy elhagyja a családját:

„Ketten éltek itt, és bár Sanyi elég hirtelen haragú, úgy tűnt, semmi gond nincs a házasságukkal„ – mesélte a Borsnak az egyik szomszéd. „Aztán Évike mindenkit – még a családját is – megdöbbentette, amikor egyik reggel közölte, hogy elköltözik. Semmit nem vitt magával, egyetlen táskával távozott. Azóta sem tudta senki, hogy hol van, mindenkivel megszakította a kapcsolatot, elérni sem lehetett, valósággal eltűnt a föld színéről.”

Fotó: Bors

„Sándor összetört, a fia, Sanyika is visszaköltözött hozzá, azóta együtt éltek. Azt azonban nem gondoltuk, hogy ilyesmit terveznek, sokkolt minket, ami történt„ – magyarázta az ismerős.

Szerelme titkolni akarta új életét

Csak később derült ki, hogy Évike nem ment messzire. Pár kilométerrel arrébb költözött a helyiek közt is ismert rockzenészhez, K. Gyulához. Azonban akárhogyan is próbálta titkolni új életét, apa és fia rátalált. Késsel felszerelkezve, bosszúszomjasan érkeztek hétfőn hajnalban a férfihez. Nem véletlenül választották ezt a napot: hétfőn lett volna Sándor és Éva válópere.

„Úgy tudjuk, hogy apa és fia együtt támadta meg Gyulát az udvaron, Évike pedig a házban volt. Gyula még kiért az utcára, de ott összeesett” – mesélte az egyik helybeli. A környéken mindenki kedvelte Gyulát, a férfi ismert rockzenésznek számított.

„Régen gyakran koncertezett, több helyen is fellépett, pár éve hagyott fel az aktív zenéléssel„ – emlékezett az áldozat egyik ismerőse.

Fotó: Bors

Gyorshajtás buktatta le a gyereket

Idősebb és ifjabb D. Sándor a véres gyilkosság után elmenekültek, a helyszínre kiérő rendőrök pedig azonnal lezárták az egész települést. A zár hírétől ijedhetett meg az idősebb férfi, aki nem sokkal később feladta magát a rendőrségen. Fia bár tovább menekült, sorsát ő sem kerülhette el, ifjabb Sándor ugyanis egyenesen a rendőrség egyik zárába futott bele.

„Nagyon gyorsan repesztett, azt hallottuk, hogy gyorshajtás miatt kapcsolták őt le a házuktól alig száz méterrel” – mesélte egy utcabeli. A két Sándort az eset után őrizetbe vették, a sokkos állapotban lévő Évát pedig kihallgatásra vitték el.

A terrorelhárítók is kivonultak a helyszínre, mert az apa és fia is vadász, több fegyverük is van.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kipukkadt a lufi, vágott hangfelvételt közölt a feleségéről Magyar Péter

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább