Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.10.14.

„Anya, ugye apa meghalt?” – igazi csoda követte a magyar kisfiú kérdését

A gyerek édesapja 15 hónapig feküdt kómában, de mikor édesanyja őt és testvérét bevitte a kórházba, a férfi állapota elkezdett javulni.

Szerző Ripost

Több mint egy év után Gábor felébredt a mélykómából, ma pedig már blogot ír. Alcsútdobozon, a Hársfalevél Ápolási Intézet kétágyas kórtermében a 45 éves, informatikus Gábor reggelente két kisfia fotóját látja először. Felesége, Felesége, Simona mindennap meglátogatja, a legnehezebb pillanatokban is végtelen szeretettel és türelemmel ápolja őt. A hétvégéken pedig a fiúkat is magával viszi.

„Épp tegnap volt öt éve, hogy Gábor a motorjával egy szemből elé kanyarodó autóval ütközött. A sisakja már a levegőben leesett a fejéről, a földre érkezve egy betonoszlopba ütötte a tarkóját” – idézte fel Simona. „Válságos állapotban szállították kórházba. Az intenzív osztályon két hónapig küzdöttek érte, az orvosok kértek, készüljek fel a legrosszabbra. Egyikük azt mondta, ne is reménykedjek, hogy a férjem valaha magához tér. Dühösen azt feleltem, ezt hagyja abba, a reményt pedig bízza rám. Igazam lett, tizenöt hónap után Gábor felébredt a kómából” – mondta az asszony.

A baleset idején a házaspár kisebbik fia, Buda másfél éves volt. Zalán akkor múlt négy. Édesanyjuk a nagyobbnak annyit mondott, apa balesetet szenvedett, kórházban van, de hamarosan hazajön. „Fél év múlva Zalán váratlanul így szólt: anya, ugye apa meghalt? Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy másnap behozom őt az apjához” – folytatta Simona.

Aztán megtörtént a csoda: egyik nap a férfi megmozdította az ujját, aztán a szemöldökével, majd fejbiccentéssel reagált felesége kérdéseire. Mivel gyomorszondát és gégekanült helyeztek be neki, egyelőre se enni, se beszélni nem tud. Gábor kollégái egy ábécétáblázatot készítettek neki, ő pedig az ujjával sorban rábökött a betűkre, amit a felesége szavakká, mondatokká olvasott össze. Így derült ki, hogy a férfi elméje tiszta, mindenre emlékszik.

Gábor saját blogot ír, karácsony előtt pedig megműtik a lábfejét, utána jöhet a rehabilitáció. „Soha egy pillanatra se gondoltam arra, hogy magára hagyom a férjemet. Amikor kilenc éve összeházasodtunk, komolyan gondoltam, hogy jóban-rosszban együtt maradunk. Tudom, fordított helyzetben ő is így tenne” – mondta Simona.

„Hetente tornáztatom, masszírozom Gábort, a bal oldala erősebb, a másik még nagyon gyenge. Ha megoperálják Gábort, végre talpra állhat, és újra megtanul járni. De képes lesz rá, tudom, hogy ő nagy küzdő, igazi harcos” – mondta a Blikknek Annus László csontkovács-masszőr.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát