Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.07.31.

A reformkori hagyomány válik elevenné Balatonfüreden – megkezdődött az Anna-bál

A bálon a közönség szavazza meg a 15 legszebb lányt, akik közül a szakmai zsűri választja ki a bál szépét és udvarhölgyeit.

Ma rendezik meg a balatonfüredi Anna Grand Hotel kertjében a 196. Anna-bált.

Az idei rendezvényre ötszáz vendéget várnak a szervezők, köztük minden eddiginél több fiatalt, hiszen az idén 18 éves balatonfüredi lányok mellett azokat is meghívták, akik tavaly, az elmaradt bál idején töltötték be a 18 éves kort.

A bált a kilencedik alkalommal megtartott Anna Fesztivál programjai előzték meg.

Idén is lesz szívhalászat, utcabál, operagála és operafilm vetítés a Gyógy téren, a bál estéjén pedig az Anna-báli szépek mezőhegyesi, szilvásváradi és bábolnai ménesgazdaságok által biztosított lovasfogatain lehet sétakocsikázni a városban.

A bál előtt a Vaszary Villa kertjében gyülekeztek a vendégek, ott akasztották a hölgyek nyakába a sorszámozott herendi porcelánszíveket, majd zenés menet indult az Anna Grand Hotelba.

A nyitótáncot, egy palotást hagyományosan a Magyar Állami Operaház balettművészei táncolták, de idén először az elsőbálozóknak is külön tánca lesz.

Az est folyamán a báli közönség szavazza meg a tizenöt legszebb lányt. Közülük a szakmai zsűri választja ki bál szépét és két udvarhölgyét, akik másnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon is bemutatkoznak, majd sétakocsikáznak a városban.

Idén a piros-fehér-zöld színű báli porcelánszív az erőt, a hűséget és a reményt szimbolizálja, valamint a bál szépeinek herendi serlegei is megújultak. A legszebbnek választott hölgy egy modern, pasztell színű Viktória-mintára épülő vázát, az első udvarhölgy Rothschild, a második udvarhölgy pedig Apponyi mintás serleget kap.

A vacsorát a vendégeknek 3300 darabos, mintegy kilencven millió forint összértékű, az 1930-as évekig visszanyúló Apponyi motívumokkal díszített porcelánétkészletben tálalják fel.

A bál fővédnöke Varga Judit igazságügyi miniszter, a díszvendég Veszprém városa.

Varga Judit a rendezvényt Magyarország ”legékesebb gyöngyszemének„ nevezve úgy fogalmazott: Balatonfüred vendégszerető város, amely sok művészt megihletett már. Hozzátette: azt azonban kevesen tudják, hogy ebben a városban született meg Magyarország első büntető törvénykönyve, a Csemegi-kódex, amelyet Csemegi Károly jogász, kúriai tanácselnök a Jókai-villával szemközti házban alkotott meg.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Balatonfüreden, a Horváth-házban, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János fogadójában a házigazda leányának tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg majdani férjével, Kiss Ernő huszár főhadnaggyal, aki később az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok-vértanúja lett. Emlékére 2003 óta minden évben átadják az őt ábrázoló herendi porcelán huszárszobrot egy olyan embernek, aki sokat tett és tesz Balatonfüred kultúrájáért, szellemi életéért.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen