Létrehozva: 2021.11.30.

„Amire ők nagyon ki vannak éhezve, az a Városháza” – Anonymus újabb videóval jelentkezett

Újabb videóval jelentkezett Anonymus, aki ígéretéhez híven további részleteket közölt a korrupciógyanús fővárosi ingatlanügyletekről.

Az álarcos alak egy tucat olyan ingatlant sorolt fel – köztük a Városházát, a Mocsáros dűlőt, illetve a Tétényi út 63-at – , amellyel manapság a főváros házal. Nem maradt el az újabb hangfelvétel sem, amelyen ismét Gansperger Gyula, és egy ismeretlen befektető hangja hallható – írja az Origo.

A baloldali üzletember – akit Bajnai Gordon, korábbi miniszterelnök régi harcostárának tekint – egy konkrét példán keresztül további információkat árult el arról, hogy miként működik az úgynevezett jutalékos rendszer, amelynek kulcsfigurája a korábban sokat emlegetett Berki Zsolt.

Róla korábban már kiderült, mindenféle hivatali pozíció nélkül, gyakorlatilag ő irányítja a fővárosi vagyonkezelőt, úgy viselkedik, mintha ő lenne a szervezet vezérigazgatója. Nem kérdéses továbbá, hogy a Berki család erősen baloldali beágyazottságú. Berki Zsolt testvére, Berki József ugyanis, a néhai szocialista miniszter, Kiss Péter mellett ténykedett, csakúgy, mint Karácsony Gergely főpolgármester egyik helyettese, Kiss Ambrus.

A korábban már nyilvánosságra került hanganyagokból kiderült, hogy a fővárosi korrupciós modellben a „jutalék+ mértéke 10 százalék körül mozog.

Forrás: Anonymus

Ezt támasztja alá a mostani felvétel is, hiszen a fent említett kétmilliárd forint értékű ingatlan után „ugye a kolléga úr a kétszázmillió forinthoz ragaszkodik”. A befektető erre csupán annyit tud válaszolni: „Uramisten”. Persze Gansperger rögvest érzékeltette, hogy ez az összeg még változhat, majd felhívta a figyelmet arra, hogy úgy látja, „amire ők nagyon ki vannak éhezve, ez a Városháza”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban