Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.04.29.

Általános iskolás diákjait molesztálta az abai tanár, volt, hogy az egész osztály előtt

Akiket molesztált, azoknak elnézte, ha nem jól viselkedtek, dolgozatoknál pedig elárulta a helyes választ.

Facebookon lépett kapcsolatban általános iskolai tanítványaival az az abai tanár, aki kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt áll a székesfehérvári bíróság elé. A jövő hét szerdai tárgyaláson tanúkat hallgat meg a bíróság.

A vádirat szerint a pedagógus a 2015-ös tanév kezdetétől egészen 2016 elejéig három hetedikes és egy nyolcadikos tanítványának küldött szexuális tartalmú üzeneteket, illetve képeket.

Az osztályteremben a társaik előtt simogatta ezeket a gyerekeket, de előfordult, hogy még a ruháik alá is benyúlt. Miközben masszírozta diákjait, szexuális tartalmú kijelentéseket is tett. Cserébe viszont elnézte a diákok helytelen órai viselkedését, valamint dolgozat közben elárulta nekik a helyes választ - írta a Bors.

Az ügy 2016 márciusában robbant ki, miután a szülők jelentették a felkavaró esetet az iskola vezetésének. Nem sokkal később a molesztálással vádolt, rendezett családi körülmények között élő tanárt felfüggesztették állásából. A feol.hu információi szerint az angoltanár azóta már egy fővárosi iskolában tanít.

 
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

magyarnemzet.hu

Ezen a napon vesznek végső búcsút a hős szívbeteg lánytól

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát