Létrehozva: 2020.05.29.

„Álmomban kacagva hintázik Jani” – nem tudja elengedni halott fiát a Hableány matrózának édesanyja

Egy éve szenvedett balesetet a Hableány sétahajó.

Szinte ki sem tette a lábát a szolnoki otthonából a Hableány matrózának édesanyja az elmúlt egy évben, de a Hableány katasztrófájának pénteki megemlékezésére mindenképpen elmegy - írja a Blikk.

Mindig égnek a mécsesek

„Néha álmodom a fiamról, olyankor újra látom őt, amikor még gyerek volt és gondtalanul, kacagva hintázik. Szeretek álmodni, mert közben minden olyan valóságosnak tűnik. Csak az ébredés keserű, mert szembesülök a valósággal„ – mondta a Blikknek János édesanyja, Julika néni.

„Pénteken megyek a kisebbik fiammal, Tiborral a megemlékezésre, viszünk egy koszorút Jani emlékére. A nap minden percében gondolok rá. Az éjjeliszekrényemen őrzöm a fotóját, azzal szoktam beszélgetni. Nem baj, hogy nem válaszol, már nagyon várom, hogy én is utána menjek. Mert hiszem, hogy abban a másik világban, ahol ő most van, találkozni fogunk ”– tette hozzá a gyászoló asszony.

„Szeretnének egyszer a vádlott szemébe nézni és legalább egy őszintének ható bocsánatkérést hallani tőle„ – mondta a lapnak Magyar György, a matróz családját képviselő ügyvéd.

A Hableány kapitánya tapasztalt hajós volt, bejárta a világot, de a Dunán érezte igazán otthon magát. A családja máig gyászolja.„Felkavaró ez az időszak, nagyon nehéz, mert feltörnek az emlékek” – mondta a kapitány lánya, Orsolya. László elvesztése a kollégáinak is nagy fájdalmat okozott.

„Vele mindig szívesen dolgoztak a kollégái, a hajóvezetés szerelmese volt, felelősségteljes ember„ – idézte fel a munkatársa.

„Egy hónappal ezelőtt ismét volt egy sikertelen kapcsolatfelvétel a Viking Sigyn szállodahajót üzemeltető svájci cég képviselőivel. Még attól is elzárkóztak, hogy diplomáciai felügyelet mellett leüljenek velünk tárgyalni” – árulta el dr. Gulyás Krisztián, a család képviselője a lapnak.

A balesetet okozó ukrán hajóskapitány munkáltatója, a Viking Sigyn cég még egy forintot sem fizetett a károsultak részére. Ugyanakkor a Panoráma Deck Kft. már korrekt mértékű fájdalomdíjat utalt a hajóskapitány és a matróz családtagjai számára – mondta dr. Borbély Zoltán, a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck jogi képviselője. „Határozott szándékunk megegyezni a Viking társasággal, mert az áldozatok hozzátartozóinak és a túlélőknek sérelemdíjat köteles fizetni a baleset okozója, az ukrán hajóskapitány.„

Az elmúlt egy év története

2019. május 29. 21.05 perc: a Margit hídnál, a Pesthez közelebbi oldalon a Viking Sigyn szállodahajó nekiütközik a Hableány sétahajónak, ami 7 másodperc alatt elsüllyed 35 koreai utassal, a matrózzal és a kapitánnyal a fedélzetén. Hét embert más hajókról mentenek ki, a Viking Sigyn és az azt követő Viking Idun áthalad a baleset helyszíne fölött és továbbmegy.

2019. április 1.: Letartóztatják Jurij C.-t, a Viking Sigyn 65 éves kapitányát. Azonosítják a kimentett koreaiakat.

2019. április 3.: Megtalálják az első holttesteket a helyszíntől távol.

2019. június 11.: Kiemelik a Hableány roncsát.

2019. június 12.: Ötmilliós óvadék ellenében kiengedik a kapitányt.

2019. július 2.: A rendőrség kihallgatja a túlélőket.

2019. július 6.: Megtalálják a 27. áldozatot, az utolsó holttest azóta sem került elő.

2019. július 29.: A Kúria döntése nyomán ismét őrizetbe veszik a kapitányt.

2019. szeptember 3.: Egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánl fel az utolsó dél-koreai áldozat, egy 41 éves nő családja.

2019. október 15.: felmerül a Viking Idun kapitányának a felelőssége is, segítségnyújtás elmulasztása miatt.

2019. október 26.: Ismét szabadlábra helyezik Jurij C.-t, kijelölt budapesti lakhelyét nem hagyhatja el.

2019. november 28.: vádat emelnek Jurij C. ellen halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége és 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt.

2019. december 16.: Ismét letartóztatják a kapitányt.

2020. január 20.: Ismét kiengedik és bűnügyi felügyelet alá helyezik a kapitányt.

2020. március 11. Előkészítő bírósági ülést tartanak a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A kapitány nem ismeri el a felelősségét és nem mond le a tárgyalás jogáról, vallomást nem tesz. Bejelenti: veseproblémái miatt orvosi kezelésre szorul. A következő tárgyalást április 30-ra és május 28-ára tűzik ki.

2020. március vége: a tárgyalás folytatását a koronavírus-járvány miatt szeptemberre halasztják.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre