Létrehozva: 2021.09.25.

Állig felfegyverzett rendőrök lepték el Nemeskér utcáit: borzalmas, mit találtak – videó

Rárúgták az ajtót T. Gáborra.

Szerző Ripost

A gyanúsítás szerint a 41 éves férfi 2019 óta kábítószer-kereskedelemmel foglalkozott úgy, hogy a speed-et ő maga állította elő. Az ehhez szükséges alapanyagot, az amfetaminolajat Nyugat-Európából szerezte be, majd azt a megfelelő kémiai anyagokkal és koffeinnel feldúsítva nagy mennyiségű speed típusú amfetamint állított elő.

A KR NNI és a Készenléti Rendőrség Bevetés Támogató Osztály munkatársai 2021. szeptember 22-én a hajnali órákban ütöttek rajta a gyanúsított nemeskéri ingatlanán. T. Gábor az ingatlanon telepített védelmi rendszereken túl, kilenc nagytestű staffordshire bullterrierrel is védte a telkét, az elszámoltatást azonban így sem úszta meg. A rendőrök érkezésekor hiába jeleztek a kutyák, már nem tudta a bizonyítékokat megsemmisíteni. A kutyakennel udvarán akkor fogták el, amikor több liter amfetamin előállításhoz szükséges vegyianyagot locsolt szét, illetve dobált át a telek melletti erdős részre.

Az ingatlanban tartott kutatás során a nyomozók bruttó 1.7 kg kábítószergyanús fehér port, bruttó 130 gramm zöld, kábítószergyanús növényi törmeléket, 2 liter metanolt, 2 dl kénsavat, 2 dl amfetaminolajat és 0,6 kg nátrium-hidroxidot, továbbá kábítószer előállításához és értékesítéséhez használt tárgyakat foglaltak le. Vagyon-visszaszerzés keretében 17.000 EUR készpénzt foglaltak le.

A KR NNI nyomozói T. Gábort őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását a Győri Járási Ügyészségen, melyet a Győri Járásbíróság 2021. szeptember 24-én elrendelt.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

A balszerencse bevonzása: így kerülheted el!

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast